Életveszélyt okozott Pásztón a túl gyorsan induló autós

Tankolás közben véletlenül életveszélyes sérülést okozott egy férfi feleségének egy pásztói benzinkútnál. A férj túl korán indult el, a tankban hagyott töltőpisztoly kivágódott ki és eltalálta a nőt.

A Nógrád megyében egy középkorú házaspár tankolt a benzinkútnál. A parkolás után mindketten kiszálltak az autóból. Nem sokkal később a férj visszaszáltt autójába, mert tankolás után félre akart állni a kocsival.

Az elindulás előtt nem győződött meg arról, hogy felesége befejezte-e már a tankolást, és gázt adott. A töltőpisztoly gumitömlője meghúzódott, s a kivágódó töltőpisztoly úgy csapódott az autó mellett álló nő fejéhez, hogy őt súlyos, életveszélyes sérüléssel kellett kórházba szállítani, mondta Kaszás Ottó szóvivő.

A férfi az első sokk után elmondta, amikor gázt adott, azt hitte, hogy felesége már kivette a töltőpisztolyt az autó tankjából, és visszatette a helyére.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31