Ötmilliót adott volna hitelezője fejéért
a százmillióval adós vállakozó

Négy külföldi végzett volna a kaposvári férfi hitelezőjével.
Százmillió forintos tartozása miatt meg akarta gyilkoltatni hitelezőjét egy kaposvári vállalkozó. A kaposvári férfi ötmillió forintot ajánlott fel annak, aki megöli hitelezőjét és annak családját. Ezért felvette a kapcsolatot a baranyai megyeszékhely alvilágával és megbízott két férfit, akiknek négy külföldi bérgyilkossal kellett volna megöletni a családot.

A vállalkozó beszerezte az akcióhoz szükséges fegyvereket, többek között egy gépfegyvert és egy tollnak álcázott pisztolyt is, és a közvetítőknek átadta a hitelező házának alaprajzát. A bérgyilkosoknak az lett volna a feladatuk, hogy miután megölték a családot, az adósleveleket megsemmisítik, illetve a vállalkozóra utaló nyomokat eltüntetik.

A bűncselekményt a választások napjára tervezték és a megbízó miután úgy gondolta mindent megszervezett, magának alibit biztosítva Olaszországba utazott. A közvetítők azonban megijedtek a bűncselekmény súlyától és saját életüket is féltve értesítették a rendőrséget, akik hazaérkezése után letartóztatták a vállalkozót, és lefoglalták a fegyvereket.

A férfi hitelezője egy Balaton környéki vállalkozó, akivel kezdetben baráti kapcsolatban állt, azonban 1993 óta mintegy 33 millió forintos tartozást halmozott fel vele szemben. Ez év januárjában megállapodtak, hogy a férfi vagy visszafizet 100 millió forintot, vagy egy értékes ingatlanját a hitelező nevére íratja.

A kaposvári vállalkozó tagadja tettét, azt állítja, a fegyvereket a horvát határ mentén találta. Ellene emberölés előkészülete és lőfegyverrel visszaélés miatt indult eljárás, jelenleg előzetes letartóztatásban van.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37