Összecseréltek két újszülöttet Jászberényben

Bár a kismama lányt szült, tévedésből egy kisfiúval indult haza. A kórház vizsgálódik, de valószínű az okozhatta a cserét, hogy a csecsemőknek hasonló a vezetéknevűk.

Fegyelmi eljárás indult három dolgozó ellen a jászberényi Erzsébet Kórházban, ahol a múlt csütörtökön összecseréltek két újszülöttet, írja a csütörtöki Magyar Hírlap. Az újdonsült anyukának egy kislánya született, de néhány napos csecsemője helyett egy hasonló korú kisfiút adtak a kezébe a kórházból való távozáskor. A lap beszámolója szerint a tévedésre negyed óra alatt fény derült, s a kórház dolgozói még útközben utolérték az anyuka autóját.

A két kisbabának hasonló csengésű vezetékneve volt, Karteszi Márta főigazgató szerint részben ez okozhatta a tévedést. A cserét az ügyben érintett másik anyuka fedezte fel, aki észrevette, hogy nem a saját gyerekét hozták szoptatni. A szülők ugyan nem tettek panaszt, a kórház mégis belső vizsgálatot indított, tájékoztatta a Magyar Hírlapot a főigazgató, aki szerint semmiféle egészségügyi problémát nem okozott a csecsemőknek a tévedés. A kórházban fegyelmi indult az osztályt vezető orvos, a főnővér és az úőjszülöttekre felügyelő nővér ellen.

A tavaly nyári tragikus szegedi betegcsere óta a magatehetetlen, vagy kommunikációképtelen betegek karpántot kapnak, az újszülötteken azonban már évtizedek óta van ilyen azonosító, ami a főigazgató szerint megfelelően fel volt helyezve jelen esetben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58