Tízezrével döglenek a csirkék Krasznodarban

Tömegessé vált a madárpusztulás Oroszország madárinfluenzával fertőzött területein. A baromfik tízezrével pusztulnak, de embereket eddig nem fertőzött meg az akár halálos megbetegedést is okozó H5N1 vírus.

Több mint tízezer szárnyas pusztult el ez elmúlt 24 órában a dél-oroszországi Krasznodari területen lévő Tbilisszkaja baromfitelepen. Azóta, hogy a térségben február 20-án kitört a járvány, március 8-ig összesen 190 ezer állat múlt ki ebben a gazdaságban, amelyben összesen 300 ezer szárnyast nevelnek.

Az, hogy a madárinfluenza okozta az állatok elhullását, már pénteken megállapították, közölte a szövetségi fogyasztóvédelmi felügyelőség rosztovi hivatala, amely azonban felhívta a figyelmet arra, hogy emberi fertőzés még nem történt.

Az intézet szerint a megelőző intézkedések megtétele folyamatban van, minden influenzás beteget, illetve azokat, akik szárnyasokat tenyésztő gazdaságokban dolgoznak, megvizsgálnak, hogy meggyőződjenek arról, nem került-e a szervezetükbe a madárinfluenza-vírus emberre is halálos veszélyt jelentő H5N1-es altípusa.

Gyanús esetek Azerbajdzsánban

Azerbajdzsánból ugyanakkor tíz madárinfluenza-gyanús ember mintáját küldték az angliai Weybridge-be laboratóriumi vizsgálatra, jelentette a WHO. a minták egy vagy két család tagjaitól származnak, akik olyan területen élnek, ahol a madárinfluenza vírus H5N1altípusa okozott tömeges madárpusztulást, mondta Maria Cheng, a WHO területileg illetékes szóvivője. Az egykori szovjet tagköztársaság fővárosában szerdán meghalt egy 16 éves lány, akit néhány nappal korábban madárinfluenza gyanújával szállítottak kórházba a salyani járás Sarvan falujából.

Február végén a krasznodari kormányzó szükségállapotot hirdetett ki Lovlinszkaja térségében, ahol ugyancsak felütötte fejét a kór. A szomszédos Sztavropoli területet sem kerülte el a járvány, a Bogoszlovszkaja baromfitelepen 70 ezer szárnyas, az egész állomány 70 százaléka pusztult el március 8-án.

Dagesztánban eddig 700 ezer szárnyas hullott el, és az Oroszországhoz tartozó autonóm köztársaság csaknem húsz körzetére terjed ki a járvány.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17