Friderikusz lehallgatója esélyes a Big Brother-díjra

2002.11.05. 13:04
A Friderikusz-hangpostát feltörő ismeretlen is esélyes a magánszféra megsértőinek járó Nagy Testvér-díjra. Az e-privacy ellen vétő cégek listájára ismét felkerült a Microsoft és a BSA, internetszabályozási törekvéseiért jelölték az ORTT-t is. A kereskedelmi tévék valóságshow-i szinte minden kategóriában tarolhattak volna, de a műsorok látványosan ellentmondó megítélése miatt zsűri az "ízlés kérdése" kategóriába utalta őket.
Tavaly félezer magánszemélyt és céget neveztek a Big Brother Awards magyarországi kiadására, amelyet a hattagú zsűri csütörtökön oszt ki másodszor.

Ismeretlen vagy Lakat T.

Az előzetes válogatás szerint a magánszemélyek Nagy Testvér-díjának sorsa idén egy ismeretlen és Lakat T. Károly között dől majd el. A zsűrinek azt kell eldöntenie, hogy Friderikusz Sándor hangpostájának lehallgatása, vagy Lakat T. "közszolgálati televízió munkatársaként a Való Világ házba tett látogatása és a gyilkosság elkövetésével gyanúsított kiskorú S. K.-val készített televíziós interjúja" nyom-e többet a latba.

A cégek negatív versenyében a "magát hatóságnak kiadó" BSA, a Mécs-bizottság "ügynöklistáját" közzétevő Magyar Hírlap és a felhasználókról adatokat gyűjtő Microsoft esélyes a díjra.

Adatvédelmi kamerázás

Az állami szervek közül a munkatársai átvilágításának dokumentumait követelő Magyar Rádió és az internetet szabályozni akaró ORTT lahet a díjazott. A közönségszavazatok díját a területét magáncéggel bekameráztató VII. kerületi önkormányzat, illetve az ombudsmani hivatal bekamerázásáért felelőssé tett adatvédelmi biztos, Péterfalvi Attila kaphatja.

Az Index információi szerint egyébként Péterfalvi volt eddig az egyetlen a jelöltek közül, aki reagált a díjat kiadó Technika az Emberért Alapítvány levelére. Az ombudsman közleményében kifejtette, hogy az országgyűlési biztosok épületének biztonságtechnikai modernizációjáról még az ő hivatalba lépése előtt döntött Gönczöl Katalin, Majtényi László és Kaltenbach Jenő.

Kukkolási ízlés

Galántai Zoltán, a Nagy Testvér-díj egyik alapítója elmondta, hogy a jelölések indoklását hattagú zsűri - Enyedi Ildikó filmrendező, Mérő László matematikus, Mihancsik Zsófia újságíró, Orosz Csilla rádiós újságíró, Pelle Andrea és Tordai Csaba jogász - vizsgálta. A szűrés során döntöttek például arról, hogy kiveszik a nevezettek közül a tv2 Big Brother és az RTL Klub Való világ című műsorát, jóllehet a kukkolóműsorok gyakorlatilag minden kategóriában arathattak volna. A zsűri éles vita után döntött úgy, hogy az ízlésrendőrségre bízza a kérdést.