A világ legnagyobb ecstasyfogása Melbourne-ben

2008.08.08. 09:46
Több mint négyszáz nyomozó dolgozott a monstre kábítószer-csempészési ügyön, ami tavaly kezdődött egy példátlan kikötői drogfogás után.

Az ausztrál szövetségi rendőrség 16 embert tartóztatott le a péntek hajnali razziák során, egy évvel azután, hogy az ausztrál vámosok 4,4 tonnányi ecstasytablettát foglaltak le egy kikötőben. Az egy évig tartó nyomozást követően letartóztatott emberek között régóta keresett, "nagy nevű" bűnözők is vannak, akiket már hosszabb ideje próbálnak elkapni az ausztrál hatóságok.

Az ausztrál vámosok 2007. júniusában fedezték fel az Olaszországból érkezett drogszállítmányt Melbourne kikötőjében. A 15 millió darab ecstasytablettát több mint háromezer, egyenként másfél kilogramm súlyú paradicsomkonzerves dobozban elrejtve próbálták becsempészni Ausztráliába. A vámosok a drogot egy ártalmatlan anyagra cserélték, majd több mint egy éves nyomozás és megfigyelés után számolták fel a nemzetközi csempészhálózatot.

Az ausztrál rendőrség elmondta, hogy több mint négyszáz emberük dolgozott az ügyön, akik legalább 185 ezer telefonbeszélgetést hallgattak le, tízezer órányi megfigyelést hajtottak végre. A világ legnagyobb ecstasyfogásáról szóló hírt azért csak most hozták nyilvánosságra, hogy a rendőrség és a vámosok végig tudják vinni a nyomozást.

A péntek reggeli razziákon a rendőrség átkutatta a Black Uhlans nevű motorosbanda vezetőjének a házát is, akit már több évtizede próbálnak elfogni a rendőrök drogcsempészet miatt, írta a Sydney Morning Herald című ausztrál lap. Elkapták még a melbourni kikötő dokkmunkásait állítólag a kezében tartó Rob Karamot, aki szoros kapcsolatban áll az egyik ismert ausztrál drogbáróval, és akire korábban hiába próbálták rábizonyítani ötmillió darab ecstasy és három tonna hasis bevitelét az országba.