Gyilkossággal vádolnak egy bolgár bikát

Gyilkossággal vádolnak egy bikát Bulgáriában, ezért a jószágot bíróság elé állítják. Ügyvédje szerint az enyhítő körülményeket is figyelembe kell venni, mert elképzelhető, hogy a szarvasmarha tudatmódosító szer hatása alá került.
A Szófia melletti Kardzsali városban úgy döntöttek, hogy bíróság elé állítanak egy bikát. A szarvasmarhát azzal vádolják, hogy megölte gazdáját, a 43 éves Dimitar Csonovot. A bíróság szóvivője a Trud magazinnak elmondta, hogy valóban igen ritka, amikor állatokat állítanak törvényszék elé, de az eljárás célja az, hogy minden körülményt a legalaposabban tárjanak fel, mert lehet, hogy más volt a tettes. Hozzátette, ha azonban a bikát bűnösnek találják, akkor nem kell folytatni a nyomozást.

Enyhítő körülmények

A bika esélyeit mindenesetre ronthatja a tárgyaláson, hogy Csonov összetaposott holttestét az állat karámjában találták meg. A bika ügyvédje szerint az enyhítő körülményeket is figyelembe kell venni, ugyanis szemtanúk azt állítják, hogy a bika injekciót kapott a nap folyamán. Hozzátette, hogy az is elképzelhető, hogy védence ettől vadult meg, és esetleg valóban összetaposta gazdáját - jelentette az Ananova. A hírügynökség arról nem tudósított, hogy mi történik a bikával, ha a bíróság bűnösnek találja.

Itthon nem állíthatnánk bíróság elé a bikát

Magyarországon állat ellen nem indulhat büntetőjogi eljárás. Ilyen esetekben a gazdát szokták bíróság elé állítani. Amennyiben egy súlyos ügyben bűnösnek találják, az állatot a határozat alapján el kell pusztítani. A művelet végrehajtását a rendőrségnek kell ellenőriznie.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25