Gyurcsány: Magyarországon van a H5

2006.02.15. 20:55
Két bácskai falut karanténba zártak, de a helyiek egyelőre nem tartanak a kórtól. A madárinfluenza kórokozóját kedden mutatták ki három hattyúban. Gyurcsány szerdán blogján írta meg, hivatalosan az Európai Bizottság közölte a hírt. A kormány négymilliárd forintot ad a madárinfluenza-oltás gyártására.

Az esztergomi hattyúk tömeges bélgyulladás miatt pusztultak el, mondta Gyurcsány Ferenc csütörtök reggel az Országos Állategészségügyi Intézetben tett látogatásán. A miniszterelnök felhívta az emberek figyelmét arra, hogyha madártetemet találnak, akkor a 189-es kormányzati zöldszámot hívják.


Klikk a képre!

"Most hívott Gráf József, a földművelésügyi miniszter, hogy a Magyarországon átvonuló hattyúk és más vadmadarak közül jó néhány elpusztult, és minden bizonnyal a madárinfluenzának estek áldozatul" - írja blogjában Gyurcsány Ferenc. A Dunakanyarban kedden találtak döglött hattyútetemeket, a pesti Duna-parton pedig elhullott vadkacsatetemet.

Vesztegzár Bácskában

Szerdára már az is bebizonyosodott, hogy Magyarországon is felbukkant a madárinfluenza. Elsőként az Európai Bizottság számolt be a magyar hatóságok tájékoztatásáról, miszerint két bácskai településen, Nagybaracskán és Csátalján is a madárinfluenza H5 vírustörzse okozta több hattyú pusztulását. A két település környékén a kormány a madárinfluenza-válságterv alapján karantént rendelt el.

Vesztegzár Bács-Kiskunban>>

A településeken késő délután jelentek meg a rendőrök és karantén feliratú táblákat helyeztek el a falvak határában. Kiküldött tudósítónkat háromszor állították meg Csátaljáig, első alkalommal a falutól tizenhét kilométerre. A rendőrök elmondása szerint eddig még senki sem kísérelt meg élőállatot kihozni, vagy bevinni a vesztegzár alá vett területre. A csátaljaiak a médiából értesültek a járványról, elhullott hattyúkat nem láttak. Egyelőre nem is tartanak a madárinfluenzától. Nagybaracskán a polgármester elmondása szerint hatszáz ingatlan van, és ingatlanonként tíz-tizenöt csirkét tartanak. A falvak környékén Február 1-én észlelték a madárpusztulást, azóta mintegy negyven madártetemet gyűjtöttek be.

„Karantén” feliratok a falunevek alatt>>

Már kedden tudták

Süth Miklós főállatorvos szerdai tájékoztatása szerint az elhullott hattyúk tetemét február 5-én, 6-án és 9-én vizsgálták be, a laboreredmények pedig már kedden megérkeztek. Az illetékesek az Index megkeresésére azzal magyarázták a késedelmes bejelentést - Brüsszelben is előbb tájékoztattak a madárinfluenzáról, mint Budapesten -, hogy a laborjelentés késő este érkezett, és ilyenkor ennyi a "normális átfutási ideje" a hírnek.

Már kedden tudtak a madárkórról>>

Azt, hogy a vírus a H5 törzs emberre is veszélyes N1 altörzsébe tartozik-e, azt az Európai Unió weybridge-i laboratóriuma állapítja meg, várhatóan egy hét múlva. A betegség háziszárnyasokat még nem érint, jelentette be Süth.


Nagybaracska és Csátalja (Térkép: lazarus.elte.hu)

Pánikra nincs ok

"Még nincs senki és semmi veszélyben, de ezt az emberek nem tudják. Félni fognak, és félteni fogják a családjukat, az ismerősöket. Ha többet tudnak, és ismerik a részleteket, akkor nincs okuk a pánikra" - írja blogjában a kormányfő. Egyelőre laboratóriumi vizsgálatok még nem erősítették meg, hogy a madárinfluenza emberre is veszélyes, H5N1 vírustörzse okozta-e a madarak pusztulását. Ha ez bebizonyosodna, pánikra akkor sincs ok, mivel a betegség emberről emberre nem terjed, csak a fertőzött madarakkal közvetlenül érintkezők kaphatják el a betegséget.

Tudjon meg mindent a rettegett kórról>>

Összeült a válságstáb

Gyurcsány szerda délutáni sajtótájékoztatóján megerősítette a Brüsszelben nyilvánosságra hozott értesüléseket. Mint mondta, ha valaki beteg vagy döglött madarat talál, "ne nyúljon hozzá, hanem hívja a 189-es, ingyenes bejelentőszámot". Pánikra azonban nincsen ok, tette hozzá, mivel egyelőre még állategészségügyi problémáról van szó. A kormányfő a madárinfluenza-vészforgatókönyvben leírtaknak megfelelően összehívta a Kormányzati Koordinációs Bizottság ülését.

A magyar kormány vészforgatókönyve>>

Madárpusztulás országszerte

Gyurcsány tájékoztatása szerint immár naponta érkeznek jelentések elhullott madarakról. Kedden a Dunakanyarban, az esztergomi Kis-Duna jégtábláiról tizenegy döglött hattyút szedtek össze a tűzoltóság és a gyepmesteri szolgálat munkatársai. Több elhullott tetemet is észleltek, az állatok a jégtáblák alá kerültek, ezért nem lehetett őket kiemelni. A döglött hattyúkat virológiai vizsgálatra az országos állategészségügyi intézetbe szállították, eredmény 7-10 nap múlva várható.

A budapesti Duna-parton is találtak egy elhullott vadkacsát. A szakemberek az Országos Állategészségügyi Intézetben megkezdték az elhullott állat vizsgálatát.

Szorul a H5N1-hurok hazánk körül>>

Csirkét enni lehet

Fokozottan ellenőrzik tenyésztő baromfi telepek biztonságát, ahol emberi fogyasztásra zárt területen tenyésztik a házi szárnyasokat, nyilatkozta az MTI-nek Földi Péter, a Baromfi Terméktanács titkára, aki szerint "néhány szórványosan elhullott vadmadár" nem fenyegeti a tenyésztett állományt. Véleménye szerint a baromfihús továbbra is nyugodtan fogyasztható. A Baromfi Terméktanács kalkulációja szerint az ágazat a madárinfluenzával kapcsolatos tévhitek következtében 2005-ben mintegy 2 milliárd forint bevételkiesést volt kénytelen elszenvedni a visszaeső fogyasztás és az annak nyomán lecsökkent felvásárlási árak miatt.

A madárinfluenza vírusa hetven fokos hőmérsékleten elpusztul, így a megfőzött, átsütött hús fogyasztása amúgy is veszélytelen.

Kóborló hattyúk hordják be a kórt

A madarak a szezonális kóborlásból tavasszal térnek vissza, így elvileg adott a lehetőség, hogy behurcolják az országba a vírust. "Gyakorlatilag is nagy esély van erre" - mondta el az Indexnek Varga János, a Szent István Egyetem Állatorvostumányi kar Járványtani és Mikrobiológiai tanszékének profeszora. Az emberre is veszélyes vírust akár a kóborló hattyúk is behurcolhatják az országba, tavasszal, a nagy madárvándorlás beindulásakor pedig még tovább nő a járvány veszélye. "Nem lennék meglepődve, ha Magyarországon is kialakulnának gócok" - mondta Varga.

Behozhatják a H5N1-et Magyarországra a hattyúk>>

A hattyúkkal csak a baj van

A magyar állategészségügyi hatóságok mostantól fokozottan figyelik azokat az élőhelyeket - például a Velencei-tavat, illetve a Balatont -, ahol nagyobb létszámban megfordulnak vándormadarak, elsősorban hattyúk. Figyelőszolgálatot indítottak a Hortobágyon is, ahol várhatóan a hétvégén indul be a madárvonulás. Ilyenkor tízezrével érkeznek a pusztára a vándormadarak, köztük a H5N1 vírust tünetmentesen hordozó vadkacsák is.

Az ÁNTSZ még tesztel

Még nem fejeződött be a magyar vakcina tesztelése, az oltóanyagot vizsgáló szakértők megvárják, míg mind a száz önkéntes vérvételi eredményei megérkeznek, mondta el az Indexnek Ritoók Emese, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szóvivője. A kormány kétmilliárd forintos kutatás-fejlesztési támogatást, az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank kétmilliárdos hitelt nyújt a vakcinagyártásra egymilliárdot már elkülönítő, Magyarországon monopolhelyzetben lévő Omnivest Kft.-nek az oltóanyag legyártására.

Ötmilliárd forint van vakcinagyártásra>>

Az Európai Bizottság összesen 109 500 euróval finanszírozza a madárinfluenza megelőzésére, illetve esetleges kezelésére szolgáló magyar tervet - jelentette be az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testülete szerdán. A EU-tagországok képviselőiből álló állategészségügyi uniós bizottság jóváhagyta a bizottsági tervet, amelynek értelmében valamennyi tagország akár felerészben brüsszeli támogatásban részesül. Legnagyobb összeget, 427 ezer eurót Olaszország, majd 268 ezer eurót Németország kap, Magyarország az ötödik legmagasabb összegű társfinanszírozásban részesül. A bizottság összesen közel kétmillió eurót fordít erre a célra. Az összegek a nemzeti programok ez évi részére vonatkoznak, és folytatását jelentik a tavaly júliustól érvényes finanszírozásnak.

Kampánytéma

Tétlenséggel vádolta a Fidesz nevében a kormányt Halász János. Batiz András kormányszóvivő szerint néhány hónapja ugyanő pánikkeltéssel vádolta a járvány vészforgatókönyvét nyilvánosságra hozó kormányt.