11 gyermeken kipróbálták a madárinfluenza elleni szert

2006.09.12. 16:50
Tizenegy gyermeket beoltottak az influenza A H5N1 vírus elleni oltóanyaggal - közölte az Országos Tisztifőorvosi Hivatal. A tizenegy gyermeket a Svábhegyi Állami Gyermek Gyógyintézetben oltották be, komplikáció nem történt.

Augusztusban az Országos Gyógyszerészeti Intézet engedélyezte, hogy gyereken is megkezdődjön a madárinfluenza elleni oltóanyag klinikai vizsgálata. A vizsgálatokat, amelyhez húsz önkéntes szülő jelentkezését várják, országszerte három-négy helyen végzik.

A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása szerint etikailag elfogadhatatlan a madárinfluenza elleni vakcina gyermekeken történő kipróbálása, mivel az nem felel meg az Emberi Jogi és Orvosbiológiai Konvencióban előírtaknak, amelyhez Magyarország is csatlakozott.

Veszélyben a gyermekek

Bujdosó László országos tiszti főorvos az Akadémia véleményére úgy reagált: a gyermekek számára előállított oltóanyag dózisát nem lehet felnőtteken beállítani, hiszen a gyermek nem kis felnőtt, különösen immunológiai szempontból és különösen egy vírussal szemben nem az.

Ha kitörne az influenzajárvány, a vírus a gyerekekre jelentene leginkább veszélyt, és a terjedési sebessége miatt már nem lenne idő bármiféle klinikai kísérletet folytatni az oltóanyaggal - mondta a tiszti főorvos. Különösen igaz ez a dózisok szintjét beállító vizsgálatokra.

Ha a szülők el szeretnék kerülni, hogy a gyerekeik egyszer elkapjanak egy nagyobb betegséget, akkor kell lenni közöttük olyanoknak is, akik beleegyeznek, hogy más gyerekek érdekében éppen az ő gyerekükön próbáljanak ki egy ilyen oltóanyagot - mondta Csehák Judit, a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány (BEGYK) elnöke.

Nincs törvénysértés

Minden gyermekeknek adható gyógyszert ki kell próbálni az érintetteken is, de kizárólag az "előírások és a norma szigorú betartásával" - tette hozzá Csehák Judit.

Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa korábban kijelentette: megérti az Akadémia állásfoglalását, de hivatalból még azért nem indít eljárást, mert nem rendelkezik olyan információkkal, amelyek szerint bármely hatóság, vagy egészségügyi közszolgáltató törvényt sértett volna.

Az egészségügyi miniszter és az Akadémia elnöke felkérte az Egészségügyi Tudományos Tanácsot, hogy csak a felnőtteken végrehajtott vizsgálatok után engedélyezze a madárinfluenza elleni oltóanyag kipróbálását gyermekeken.