Egy fővárosi szállodában fogták el az ámokfutó BMW-st

2004.02.18. 17:40
Egy budapesti hotelban fogta el a rendőrség a belga BMW-st, aki két határon is áttört autójával, és több mint egy napig keresték a magyar hatóságok. A belga állampolgárságú férfi két cseh határőrt vert meg, miután azok megbilincselték.
Elfogták Budapesten, szerdán azt a belga férfit, aki áttörte a rajkai határt - közölte a rendőrség a fővárosban.

Vegyesvállalat ügyvezetője

A 43 éves belga férfit, aki üzleti célból érkezett Magyarországra, hajnalban fogták el a rendőrök. Ellenállást nem tanúsított. Az ügyészségi nyomozó hivatal folytatja ellene az eljárást hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt, s a vádemelést követően a továbbiakról a bíróság dönt - mondta sajtótájékoztatóján Tóth Gábor, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese.

Közölte: a férfi, aki egy magyar-belga vegyesvállalat ügyvezetője is, a belvárosi Korona szállodában foglaltatott magának szobát. Saját nevén jelentkezett be, és mivel korábban már többször járt a szállodában, adatai bent voltak a hotel nyilvántartási rendszerében.

Hajnali egykor fogták el

Kedden este fél tizenegy után néhány perccel kaptak bejelentést a szállodából, hogy valószínűleg ott tartózkodik az általuk körözött személy - mondta Tóth Gábor.

Ellenőrizték a parkolóban álló gépkocsit, átkutatták a férfi szállodai szobáját, ott megtaláltak egy bilincset, illetve a gépkocsin is kisebb sérülésnyomokat fedeztek fel. Valószínűsítették, hogy a férfi megegyezik azzal, akit őt köröznek. A belga hajnali egy óra után ment a gépkocsijához, ahol elfogták a rendőrök.

Megpróbálta eladni

Egy magát megnevezni nem kívánó rendőrtiszt az MTI-nek korábban elmondta: a belga férfi az éjszakát egy mulatóban töltötte. Cseh koronával akart fizetni és amikor azt nem fogadták el, meglehetősen arrogánsan reagált. A szórakozóhelyen autókereskedőnek adta ki magát, és megpróbálta eladni BMW-jét, amellyel megállás nélkül átszáguldott a szlovák-magyar határon.

Előzőleg a határőrség hatósági személy ellen elkövetett gyilkossági kísérlet, a közlekedés biztonságának veszélyeztetése és illegális határátlépés miatt tett feljelentést a belga állampolgárságú férfi ellen.

Fizetés nélkül

Orodán Sándor, a határőrség szóvivője elmondta: a belga férfi még kedden a cseh autópályán került konfliktusba az ottani rendőrökkel mivel nem volt autópálya matricája. A rendőrök egyik kezét megbilincselték, mégis megverte a két járőrt, majd elmenekült. Ezt követően kocsijával áttört a szlovák, majd a magyar határon is.

Az autós kedden reggel nyolc órakor száguldott át a rajkai átkelőnél, majdnem elsodorva a szolgálatban lévő útlevélkezelőt. A rendőrség egy órával később jelezte, hogy a férfi fizetés nélkül elhajtott a tatabányai benzinkúttól, ahol tankolt.

Nem volt elfogatóparancs

Orodán Sándor úgy vélte, ha a szlovák hatóságok időben jelzik a magyaroknak a cseh-szlovák határon történteket, akkor a magyar határnál "olyan csapdát állíthattunk volna, amin nem jutott volna keresztül." A szlovák szervek magyarázata szerint nem sejthették, hogy az ámokfutó Magyarország felé halad. Ők úgy gondolták, hogy Pozsonyba tart, ezért a saját határátkelőiknél sem vetettek be különleges intézkedéseket.

Németh Lajos, az Országos Rendőr Főkapitányság helyettes szóvivője elmondta, hogy a belga férfi nem szerepel az Interpol nemzetközi nyilvántartásában, és nem tudnak arról, hogy Magyarországon vagy külföldön bűncselekmény elkövetése miatt érvényben lenne ellene elfogatóparancs.