Lehel
17 °C
27 °C

Bomba is okozhatta a Boeing kilyukadását

2008.07.26. 12:57
Robbanás, anyagfáradás, bomba is okozhatta a Qantas Boeing 747-esének majdnem-tragédiáját. Az utasok jól vannak, a nyomozást megkezdték.

Egy szakértő szerint bomba is okozhatta a Qantas légitársaság Londonból Melbourne-be tartó QF30-as járatának pénteki kilyukadását. A háromszáz utast szállító Boeing 747-es repülőgép kényszerleszállást hajtott végre, komolyabb sérülés nem történt, de többen rosszul lettek a félelem és a hirtelen leeső kabinnyomás miatt.

Klikk a képre!

David Learmount, a Flight International Magazine biztonsági szakértője szerint elképzelhető, hogy valamilyen robbanás történt a repülőn, amiről a gép oldalán tátongó űr tanúskodik. Learmount szerint ugyanakkor valamilyen fizikai behatás vagy anyagfáradás is lehetett az eset hátterében.

A találgató szakértő szerint ha robbanásról volt szó, akkor az a gépnek abból a részéből indult, ahol többnyire fémkonténereket szállítanak. „Komoly esély van a robbanásra, mert ha sima elhasználódásról lenne szó, annak lett volna előjele. Ez a lyuk viszont csak úgy kiszakadt a gépből” – mondta.

Habár nincs semmilyen bizonyíték bombára, vagy terroristák részvételére, a nyomozók mindenesetre megvizsgálják ezt a szálat is. Elsősorban azt próbálják kideríteni a szakértők, hogy volt-e bármilyen nem szándékos robbanás a területen, mert okozhat hasonló lyukat akár egy gázszelep is.

Az esetre pénteken derült fény, miután kényszerleszállást hajtott végre Manilában a Qantas légitársaság Boeing 747-400 repülőgépe. A gép a hongkongi leszállás után már egy órája repült, amikor hirtelen hatalmas csattanás hallatszott. Az utaskabinon szélvihar söpört végig, a légnyomás zuhanni kezdett.

"Borzasztó robajt hallottunk, aztán fadarabok és törmelékek repültek az első osztály felé" - számolt be az AP-nek Dr. June Kane, aki a gépen ült. - "Halálosan rémisztő volt az egész, de azt kell hogy mondjam, mindenki nagyon nyugodt maradt." "Tudtam, hogy kilyukadt a gép törzse, de fogalmam sem volt, mi történik" - mondta egy másik utas.

Valaki látta, hogy tárgyak esnek ki a gépből, miközben az utazómagasság 12 ezer méterről gyorsan 7500-ra csökkent, és az utasok füle pattogott a gyors nyomásváltozástól.

Egy utas a BBC-nek felidézte, hogy pár pillanatig mindenki nagyon megrémült. "Aztán arra koncentráltunk, hogy felvegyük az oxigénmaszkokat. Csendben voltunk és nyugodtak maradtunk, de amikor leszálltunk, óriási volt a megkönnyebbülés. Mindenki megtapsolta a pilótát."

A gép 346 utassal és 19 fős személyzettel szerencsésen leszállt Manilában. Ekkor derült csak ki, hogy a nyomáscsökkenést egy 2,5-3 méteres, a poggyásztértől az utaskabinig érő lyuk okozta a gép törzsén. A reptér szóvivője szerint a sérült résznél kilazult a padló, alul kilátszott a rakomány, és az álmennyezet egy része is lehullott. "Kiszálláskor több utas is hányt, és látszott rajtuk, hogy tényleg nagyon féltek" - nyilatkozta.