Szexbotrányba fullad a norvég populista párt

2001.02.14. 15:51
Drámaian visszaesett a norvég jobboldali populista Haladó Párt támogatottsága, miután szexbotrányok egész sora robbant ki. Sokan úgy vélik, belső háborúról van szó.
A történet azzal kezdődött, hogy Terje Söviknest, a norvég, jobboldali populista Haladó Párt egyik alelnökét azzal vádolták meg, hogy megerőszakolt egy 16 éves leányt. Söviknes azonnal felajánlotta, hogy lemond, bár hozzátette, hogy erőszakról szó sincs, a lány saját szándékából feküdt le vele.

Söviknes azonban a továbbiakban igen ügyetlenül védekezett, mert mentségéül csak annyit tudott felhozni, hogy mindketten erősen ittasak voltak. Ha ez még nem vette volna el a közvélemény kedvét teljesen a politikus arcától, akkor ügyetlen bocsánatkérése biztosan. Söviknes a tévében közölte, hogy harmincas férfiként talán nem lett volna szabad ilyen fiatal lánnyal lefeküdnie.

Annál is kellemetlenebb a történet a ,,rendpárti", szélsőjobb kapcsolatokkal is rendelkező párt számára, mert az ifjúsági szárny rendre az erőszakot elkövetők ,,vegyszeres ivartalanítását" követeli..

Több botrány is lappang a párt berkeiben

Söviknes esete ráadásul csak egy a szexbotrányok egész sorából, melyek az elmúlt időben a Haladó Pártban felszínre kerültek. Kiderült, hogy a nőkkel való hasonló bánásmód elő-előfordul a párt kongresszusain. A 21 éves Cathrin Rustöen a múlt héten a küldöttek nyilvánossága előtt mesélte el, hogy megerőszakolta egy magas rangú pártfunkcionárius. Pletykák szerint maga Chim Kjölner, a nagyhangú ifjúsági csoport oslói szervezetének vezetője volt ez a bizonyos tisztviselő. Ez a bejelentés vezetett egyébként Söviknes ügyének napvilágra kerüléséhez. A pártvezetés ráadásul kénytelen volt beismerni, hogy az állításokról már tavaly ősszel tudott.

Több hasonló történet is kering a párton belül egyes női tisztségviselőkkel kapcsolatban; nemrég a párt alelnöknője utasította vissza a vádakat, melyek szerint poziciójához ,,mások nadrágján keresztül" vezetett az útja. A rendőrség jelenleg vizsgálódik az ügyben, Kjölner kihallgatása várható.

Politikai machinációról van szó?

Sokan úgy vélekednek, az egésznek a hátterében Carl Hagen, a párt elnöke áll. A Haladó Párt ugyanis a botrány kirobbanását megelőzően hosszabb ideje vezette a népszerűségi listákat a kormányzó szociáldemokrata párttal szemben. Hagen a vélekedések szerint az esetek kiszivárogtatásával olyan emberektől kívánt megszabadulni, akik túlzott radikalizmusuk, mosdatlanságul miatt veszélybe sodorhatják miniszterelnöki ambícióit. A botrány kirobbanását megelőzőleg már komoly belső harcok voltak a pártban. Hagen manővere - ha ő áll az események mögött - azonban visszafelé sült el.

Padlóra küldte a botrány a pártot

A pártnak ugyanis nagyon sokat ártott a botrány. A The Norway Post nevű, Oslóban megjelenő angol nyelvű napilapban megjelent felmérések szerint a megkérdezettek fele elégedetlen a pártvezetés teljesítményével. A botrány kirobbanása előtt tízből kettő válaszoló vélekedett csak így. Az emberek negyede úgy hiszi, a párt vezetői igen ügyetlenül kezelték az ügyet. Hosszú idő óta először pedig a kormányzó szociáldemokraták jóval megelőzték a Haladó Pártot, aminek támogatottsága több mint tíz pontot zuhant.