Véres börtönlázadás Brazíliában

Legkevesebb 28 rab vesztette életét szerda reggel a brazíliai Porto Velho börtönében, ahol a túlzsúfoltság és a fovatartás körülményei miatt fogolylázadás tört ki. Haláluk körülményei egyelőre nem ismeretesek.
A dél-amerikai ország büntetés-végrehajtási szerveinek közlése szerint a Bolíviával határos Rondonia szövetségi állam közigazgatási székhelyének fegyintézetében mintegy 300 börtönlakó robbantotta ki a zavargást tiltakozásul börtönük túlzsúfoltsága miatt, valamint amiatt, hogy a parancsnokság korlátozta mozgásukat.

A Porto Velho-i börtönben mintegy kilencszázan raboskodnak, holott az intézmény 360 férőhelyes.

A lázadók 12-27 túszt is ejtettek. A lázadó rabok néhány órás egyezkedés után nem tanúsítottak ellenállást, és a biztonsági erők az egész épületet ellenőrzésük alá vonták. A hivatalos adatok szerint huszonheten, a rabok szerint negyvenöten vesztették életüket.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04