'Vérdíjrendszer' a BRFK-n

2003.07.30. 07:09
Harmincháromezer forintot kaphatnak azok a rendőrök, akik leleplezik korrupt társukat. A Budapesti Rendőr-főkapitányság további intézkedéseket is tervez, hogy a testületet megtisztítsák a megvesztegethető, illetve hivatali helyzetükkel visszaélő rendőröktől - írja a Népszabadság.
Budapest rendőrkapitánya "vérdíjrendszert" kíván bevezetni a korrupt rendőrök leleplezésére - értesült a Népszabadság. A BRFK 33 ezer forintos jutalmat fizet azoknak a fővárosi rendőröknek, akik határozott és szakszerű intézkedéssel leleplezik, és az eljárás lefolytatásához szükséges bizonyítékokkal együtt az ügyészségnek átadják azokat, akik megkísérlik megvesztegetni őket.

Vesztegetésért 2003 első fél évében négy büntetőeljárás indult hét rendőr ellen. Fele részben a rendőrök, fele részben a civilek voltak a korrupció kezdeményezői.

A rendőröket elsősorban a gépkocsivezetők próbálják megvesztegetni, nemritkán sikeresen, de előfordult már olyan eset is, amikor a járőrök pénzért elengedték az előállított gyanúsítottat. Előfordult, hogy különböző információkat szereztek be a rendőrök megrendelésre, vagy éppen mobiltelefont vittek a fogdában őrzött gyanúsítottnak.

A Népszabadság szerint a főkapitányság rejtett kamerákkal és más felderítő eszközökkel ellátott mobil ellenőrző egységet működtet a korrupt, illetve hivatali helyzetükkel visszaélő rendőrök leleplezésére.