Földrengésveszély: egymillió áldozat lenne Bukarestben

A kétmillió embernek otthont adó Bukarest lakosságának mintegy fele pusztulna el, ha megismétlődne a harminc évvel ezelőtti nagy erejű földrengés.

A román fővárosban egyre több szó esik az elmúlt időszakban a szocializmus vívmányainak tartott panel lakónegyedek és a történelmi városrészben lévő épületek gyatra állapotáról. Ezek ugyanis egy nagyobb földrengés esetében kártyavárként omlanának össze.

Siralmas helyzet

A siralmas helyzetre a romániai magyar sajtónak nyilatkozó Szekeres Gerő marosvásárhelyi műépítész is rávilágított, aki szerint a kommunizmus alatt olyan épületgépészeti, hő- és vízszigetelő anyagokkal látták el az előre gyártott panelek szerkezetét, amelyekről később kiderült, hogy nemcsak a tervezett 80-100 évet, de még a 25-30-at is alig érik meg.

A romániai panelépületek zöme az említett korszakban épült, és állaguk megerősítése lassan halad. A hatóságok ezért jobb híján földrengés-katasztrófa szimulálásához folyamodnak, hogy egy esetleges tragédia esetében rendelkezzenek némi mentési tapasztalattal.

A lakosság fele meghalna

Pénteken száz tűzoltó részvételével szerveztek ilyen akciót Bukarest történelmi városrészében, amelyet a legnagyobb mértékben sújtana egy esetleges földrengés. Közben szakértők hátborzongató forgatókönyveket mutattak be. A Gandul című napilap szerint ugyanis, ha megismétlődne az 1977-ben bekövetkezett, Richter-skála szerinti 7,6 erősségű földrengés, akkor Bukarest lakosságának fele vesztené életét a romok között.

A már-már apokaliptikus szakértői vízió szerint ha este kilenc órakor remegne meg a román főváros alatti talaj, akkor legkevesebb 450 ezer ember halna meg. De a halottak száma könnyen elérheti az egymilliót, tekintettel arra, hogy 30 ezren megsebesülnének és 95 ezren romos épületek foglyaivá válnának.

57 kórház közül 25 azonnal összedőlne

A zsúfoltság mellett a katasztrófát növelné az is, hogy a jelenlegi 57 kórház közül 25 azonnal összedőlne, mivel ezek régi, felújítatlan épületekben működnek. A károk emelkedéséhez az is hozzájárulna, hogy a városban legalább 100 olyan benzinkút van, amelyet közvetlenül a lakott részek szomszédságában létesítettek.

S mindehhez még nem számolták hozzá - figyelmeztetnek a szakértők - azt a lehetőséget, hogy a Nicolae Ceausescu volt kommunista diktátor által épített Lacul Morii nevű mesterséges tó gátja átszakadhat, a víz pedig gyakorlatilag "elmosná" a főváros nyugati, központi és déli részét.

A harminc évvel ezelőtti földmozgásban több mint ezer ember vesztette életét Romániában. Bukarestben 32 tömbház dőlt össze, további 130 rongálódott meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31