Kiosztották a legcsokkerebb bűnöző díját

A német férfi műanyag késsel és játékpisztollyal a kezében próbált pénzhez jutni, sikertelenül. A német Bild című lap az ország legostobább bűnözőjének kiáltotta ki a Giessenben elítélt férfit.
Négy év börtönre ítélték azt a bankrablót, aki kivívta magának a Németország legostobább bűnözője címet.

Elfelejtett lukat vágni a csuklyára

Az illető férfi nagyon rövid rablói munkássága a következőképpen zajlott: fején vászonzsákkal hatolt be egy bankba, a zsákon azonban nem látott át, mert elfelejtett lyukat vágni rá. Így aztán lépten-nyomon nekiment a klienseknek, amíg nagy nehezen a pénztárhoz botorkált. Ott előkapta teljes fegyverzetét, egy műanyag kést és egy játékpisztolyt, majd pedig - hogy végre lásson is valamit - felhúzta arcáról a zsákot és pénzt követelt. A pénztáros azonban nem adott, egyszerűen azt hazudta, hogy nem lehet kinyitni a széfet, mire a rabló távozott.

Nem volt túl nehéz feladat elfogni - már másnap sikerült -, mivel a pénztáros mögötti kamera tökéletes felvételt készített róla, a férfi éppen belebámult, ahogy felhúzta csuklyáját. A német Bild című lap által az ország legostobább bűnözőjének kikiáltott férfit Giessenben ítélték rablási kísérletért négy év börtönre - jelentette a Reuters.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31