Nem küld a bíróság Bushért seriffet

2005.12.02. 19:57
A 286-os számú esküdt, crawfordi lakos más irányú bokros teendői miatt nem tud megjelenni hétfőn a wacói bíróságon, ezért halasztást kért a texasi McClennan megye joghatóságától: a szóban forgó napon George Bush amerikai elnök beszédet mond Észak-Carolinában.

Esküdtszéki szolgálatra szóló behívót kapott még november közepén George Bush amerikai elnök, 43 Prairie Chapell Ranch alatti címére. Scott McClellan fehér házi szóvivő a pénteki amerikai lapok szerint közölte: telefonáltak a wacói bíróságra és kérték, hogy más időpontra ütemezzék át a behívót. A szóvivő nyomatékosan hozzátette, hogy az elnök az esküdti feladatot nagyon fontos állampolgári kötelességnek tartja, ezért szándékában áll, hogy annak később eleget tesz, mert nem kíván más elbírálást magának, mint bárki másnak.

Előválogatásra hívták

Az elnök azon 600 esküdtjelölt között volt, akit előválogatásra behívtak a McClennan megyei bíróságra. A megyében évente 27 ezer embert választanak ki véletlenszerű számítógépes válogatással esküdtjelöltnek a 150 ezer bejegyzett szavazó és jogosítvánnyal rendelkező helyi lakos közül. A megyei illetékes a The New York Times pénteki számának azt is elmondta, hogy a beidézettek átlag 30 százaléka válaszol a hatóságnak. A kérdésre, hogy mi történik azokkal, akik ezt elmulasztják, az illetékes kijelentette:

Egyszerűen azokra hagyatkozunk, akik megjelennek. Nem nagy titok, de nem adunk ki parancsot előállításukra - tette hozzá. Ralph Strother kerületi bíró a Waco Tribune-Herald című lapnak úgy nyilatkozott, hogy a (Bushnak küldött) behívóra választ várt csupán, de nem számított arra, hogy az elnök személyesen megjelenik a válogatásra. "Nem hiszem, hogy kiküldöm érte a seriffet" - mondta a bíró.

Hozzátette, hogy esküdtség fontos állampolgári kötelesség, az ország irányítása azonban - különösen háború idején - még fontosabb. A bíró, aki a Republikánus Párt híveként ismert, és unokája Irakban szolgál, a lapnak azt is elmondta, hogy hat új időpontot fog felajánlani Bush elnöknek 2006 első felében.

Kerry már volt esküdtszéki elnök

A pénteki sajtó megjegyzi, hogy Bush elnök tavalyi választási ellenfele, a demokrata párti kihívója, John Kerry szenátor a múlt hónapban esküdtként szolgált egy massachusettsi bíróságon egy polgári perben, sőt az esküdtszék elnöke volt. Az ügyben két állampolgár perelte Boston városát egy autóbaleset miatt.