Emeletes busz hajtott gyalogosok közé

2004.02.21. 18:42
Az ír fővárosban szombaton öt ember halálát és 17 sérülését okozta egy emeletes autóbusz, amely Dublin egyik legforgalmasabb útján felhajtott a járdára és elütötte a buszra várókat. Brazíliában egy víztározóba zuhant buszon negyven ember halhatott meg.
A rendőrség szerint három nő és két férfi halt meg a balesetben, a sérülteket - akik között súlyos állapotúak is vannak - három kórházba szállították.

Grainne Mackin, a buszokat üzemeltető dublini állami tömegközlekedési vállalat szóvivője elmondta, hogy a jármű - amelyen nem voltak utasok - a megállónál nekiütközött egy másik álló vagy éppen tolató busz hátuljának, majd a járdára hajtott, a várakozó emberek közé. Egyelőre nem ismeretes, hogy miért nem tudott megállni a vétkes busz.

A tragédia a Dublint átszelő Liffey folyó déli partján futó, egyirányú, háromsávos, állandóan nagyon forgalmas Wellington Quayen történt. Az út gyakorlatilag Írország egyik főközlekedési útvonala. A városrész nappal tele van turistákkal és vásárló emberekkel.

Szakadékba zuhant egy brazil busz

Valószínűleg mind a 40 utasa életét vesztette annak a busznak, amely az észak-brazíliai Bahia államban szombaton szakadékba zuhant, és elmerült az alant működő vízerőmű felduzzasztott tározójában.

A balesetet a buszt üzemeltető Viacao Itapemirim nevű utazási vállalat jelentette be. A közlés szerint a szerencsétlenség helyi idő szerint hajnali 4 óra körül történt, Barro település közelében.

A cég közleménye szerint a 46 személyes autóbusz elmerült a Cipo-gát vizében, a helyi biztonsági erők a helyszínen dolgoznak. Egyelőre nincsenek hivatalos adatok az áldozatok számáról, de a helyi sajtó 40-re becsüli azt.