Túl gyorsan hajtott a buszvezető

Beismerte a szerdán balesetet szenvedett volánbusz sofőrje, hogy hibázott vezetés közben. A szerda reggeli, három halálos áldozatot követelő buszbaleset elkerülhető lett volna, ha lassabban hajt. Az ismeretlen fehér autó létét a rendőrség nem erősítette meg. Csütörtökön újabb sérültek jelentkeztek, egyikük életveszélyes állapotban van.

Ha lassabban hajt, biztonságosan be tudta volna venni a kanyart, tett beismerő vallomást annak a busznak a sofőrje, amelyik szerda reggel szenvedett három halálos áldozattal járó balesetet a Békés megyei Bélmegyer közelében. A rendőrök még a helyszínen kihallgatták a Körös Volán busz sofőrjét, közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Gyurosovics József Békés megyei főkapitány.

"A busz vezetője, Cs. Tamás 41 éves vésztői lakos a kihallgatásán együttműködő volt, bizonyító erejű, őszinte beismerő vallomást tett" - fogalmazott a dandártábornok. "A sebesség helytelen megválasztása mindenféleképen szerepet játszott a balesetben" – tette hozzá.

A busz 32 utassal borult fel

A buszban különben tachográf volt, annak műszaki vizsgálata folyamatban van. "Pontosan meg fogjuk tudni állapítani azt, hogy a baleset időpontjában a gépjármű vezetője milyen sebességgel haladt" - jelentette ki.

A sajtótájékoztatón újságíróktól elhangzott, hogy szemtanúk szerint egy szemből, nagy sebességgel érkező, fehér színű autó mozgása befolyásolhatta a baleset körülményeit. Ezt az információt Szalay Zsolt, a békéscsabai kapitányság közlekedési osztályának vezetője nem erősítette meg.

Előzetes letartóztatását kérték

A rendőrség a sofőr előzetes letartóztatását kezdeményezte az ügyészségnél. Amennyiben a sofőr bűnössége bebizonyosodik halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásában, büntetése kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés lehet.

A járművet időközben megvizsgálták műszaki szempontból is, a szakértő szerint a fék, a futómű, a kormány és a gumiabroncs megfelelő állapotban voltak. A sofőrnél sem alkohol, sem más tudatmódosító fogyasztását nem mutatták ki, tette hozzá a főkapitány.

A rendőrség időközben összesítette a busz utasainak és a sérülteknek a létszámát. A sérültek összeírása azért ütközött nehézségbe, mert volt, aki csak csütörtökön jelentkezett, és vizsgáltatta meg magát orvossal. A csütörtök délutáni, legfrissebb adatok szerint összesen harminckilencen utaztak a buszon, közülük hárman meghaltak, 32-en megsérültek.

Újabb életveszélyes sérült jelentkezett

Kórházban összesen már csak tizenegy ember van. A tizenegyedik beteg csütörtökön jelentkezett a gyulai kórházban gyermekével. A gyerekről kiderült, hogy könnyűek a sérülései, de a vizsgálatok szerint édesanyja többszörös bordatörést szenvedett és a bordái átszúrták a tüdejét. A nő sérülése így életveszélyes. Szintén életveszélyes állapotban van a Szolnokon koponyatörésekkel kezelt sérült, az ő állapota a baleset óta változatlan.

A Berettyóújfalun, csípőtörés miatt ápolt, 18 éves lány sérülése súlyos, de javult az állapota a tegnapihoz képest. Csütörtökön több bélmegyeri elment a kórházba, hogy vért adjanak neki, a kórház korábban a beteg vércsoportját közzétéve adott ki felhívást.

A végleges adatok szerint tehát egy-egy ember fekszik Szolnokon, Debrecenben és Berettyóújfalun kórházban, hatan Gyulán vannak, ketten pedig Békéscsabán.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32