Szeréna, Roxána
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Békési buszbaleset: a sofőrt még nem látta a családja

2007.09.14. 08:41
Családja még nem találkozhatott a sofőrrel, aki azt a buszt vezette Bélmegyernél, amelynek balesetében hárman haltak meg.
Virágok és mécsesek az áldozatok emlékére a vésztői úton

Nem jár iskolába a Békés megyei buszbaleset sofőrjének nyolcéves gyereke, mondta el Csüllög Istvánné, a buszvezető édesanyja a TV2 Mokka című műsorában.

A sofőr édesanyja szerint egyelőre nem tudtak találkozni a fiukkal, aki két éve szerzett jogosítványt buszvezetésre. A sofőr első önálló útján történt a baleset. Azóta a férfi elismerte, hogy hibázott vezetés közben. A szerda reggeli, három halálos áldozatot követelő buszbaleset elkerülhető lett volna, ha lassabban hajt.

A rendőrök még a helyszínen kihallgatták a Körös Volán busz sofőrjét, közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Gyurosovics József Békés megyei főkapitány. "A busz vezetője, Cs. Tamás 41 éves vésztői lakos a kihallgatásán együttműködő volt, bizonyító erejű, őszinte beismerő vallomást tett" - fogalmazott a dandártábornok. "A sebesség helytelen megválasztása mindenféleképen szerepet játszott a balesetben" - tette hozzá a főkapitány.

Csüllög Istvánné a TV2-nek elmondta, hogy fiának két gyermeke van, éppen harmadik gyereküket várják a feleségével. A férfi azért ment a busztársasághoz dolgozni, mert közel akart lenni a családjához.

Unokája, aki nyolcéves, nem megy a héten iskolába, mert a többi gyerek szidalmazta őt, mondta Csüllög Istvánné. A nagymama szerint az édesanya döntött így.