Jenő
-3 °C
6 °C

Buszmegállóba csapódott egy autó

2007.10.13. 10:00
Szombaton reggel két autó ütközött össze a Batsányi utca és Margit utca kereszteződésénél. A vétlen kocsi a buszmegállóba csapódott, és két embert elsodort.

Két ember súlyosan megsérült, amikor szombaton reggel a buszra várakozók közé rohant egy autó a XVI. kerületben. A kocsi előzőleg egy másik autóval ütközött, ezért szaladt fel a járdára.

A vétlen sofőr autója okozta a sérüléseket

Reggel nyolc óra után a XVI. kerületi Batsányi utca és Margit utca kereszteződésénél egy kocsi valószínűleg nem adta meg az elsőbbséget a másiknak és összeütköztek, mondta el Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Független Hírügynökségnek. A vétlen autó a karambol miatt felszaladt a járdára, és két embert elsodort. Egy 64 és egy 33 éves férfit súlyos sérülésekkel vittek el a mentők. A baleset pontos körülményeit még vizsgálják.

Buszmegállós balesetek az elmúlt pár évben

Februárban egy autó felszaladt a járdára Budapesten a X. kerületben, és elgázolt egy 38 éves nőt, aki a helyszínen életét vesztette. Három nappal később egy tizenkét éves győri kislány sérült meg életveszélyesen egy hasonló balesetben, akkor a vétkes autó a nedves úton csúszott meg. Két évvel ezelőtt egy érdi eset okozott nagy felháborodást, amikor egy jogosítvánnyal nem rendelkező férfi hajtott 120 kilométeres sebességgel egy buszmegállóba. A balesetben egy nő meghalt, heten súlyos sérüléseket szenvedtek. A sofőrt később két és fél év fogházra ítélték.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?