Rablógyilkossággal gyanúsítanak egy volt kommandóst

2001.08.02. 17:01
Kommandósok csaptak le arra a két fiatalemberre, akiket azzal gyanúsítanak, hogy harmadik társukkal novemberben megkötöztek, majd fejbe lőttek egy férfit a lakásán. A ceglédi gyilkosság helyszínéről végül a nagy zsákmány helyett némi aprópénzzel és két mobiltelefonnal távoztak. A gyanúsítottak egyike a magyar hadsereg különleges egységében szolgált.
Az akció parancsnoka
Kommandósok fogták el azt a két fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy harmadik társukkal novemberben brutális rablógyilkosságot követtek el. Varga Béla, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának munkatársa szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a középkorú férfi ceglédi lakásába feltehetőleg azért törtek be, mert azt gyanították, hogy nagyobb mennyiségű készpénzt tart magánál, hiszen háza felújítását végezte.

Aprópénz és két mobiltelefon volt a zsákmány

A támadók a vállalkozót megkötözték és a földre kényszerítették. Ezután felforgatták a lakását, de némi aprópénzen és két mobiltelefonon kívül semmit sem találtak. Ekkor a magatehetetlenül fekvő férfit fejbe lőtték, majd észrevétlenül távoztak. A rendőrség egyelőre azt sem tudja, pontosan mikor történt a gyilkosság. Az áldozatra november 21-én találtak rá a hozzátartozói, így feltehetőleg egy-két nappal előtte ölték meg.

A három gyanúsított közül egyet korábban már sikerült elfogni, de két társát hétfő késő délután, illetve este tartóztatták le otthonukban. Az ORFK Bűnügyi Igazgatóságának bevetési egységére azért is szükség volt, mert az egyik gyanúsított, H. Zsolt korábban a felderítő zászlóaljnál, azaz a katonai kommandóban szolgált, míg társa, F. Albert sportszerűen karatézott.

Egyéves kisgyermek a kommandósok akciójában

Az akció egy percnél sem tartott tovább
H. Zsolt elfogása egy percnél sem tartott tovább - mondta el a bevetési parancsnok, akinek sem az arca, sem a neve nem kerülhet a nyilvánosság elé. A gyanúsítottra albérletében csaptak le, ahol egy fiatal nő és férfi is vele tartózkodott. Őket biztonsági okokból a földre fektették. A másik akció helyszínén viszont a gyanúsított élettársa is jelen volt, egyéves kisgyermekével. A kicsi még csak el sem sírta magát - jegyezte meg a parancsnok.

A most elfogott két férfi előzetes letartóztatását csütörtökön elrendelte a bíróság. A tettüket beismerték, de a gyilkos fegyver nem került elő. A rendőrség nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítja őket.