Nem a pilóta vezette a gépet

Több mint fél év után lezárult a Synergon Rt. vezérkarának repülőszerencsétlensége ügyében indított vizsgálat- közölte a Népszava. A tragédia pillanatában erős vihar tombolt, a kapitányi székben pedig nem a pilóta, hanem a cég elnöke ült .
A légügyi hatóság szerint az időjárási körülmények és vezetési hibák egyaránt közrejátszottak abban a tavaly júniusi balesetben, amikor a Synergon Informatika Részvénytársaság öt vezetőjét Zágrábból Siófokra szállító Cessna 210-es lezuhant Somogy-megyében. A gépen tartózkodók - Gyurós Tibor, a Synergon elnök-vezérigazgatója, Lakatos Levente vezérigazgató-helyettes, valamint Felkai András és Völgyes Iván igazgatósági tagok, továbbá Dósán Gyula, illetve a pilóta, Gittinger Péter -valamennyien szörnyethaltak.

A vészjelzőt nem használták

A Cessna este 8 óra után Csurgónál tűnt el a radarok képernyőjéről, s az első feltételezések szerint felrobbant. Ezt az elméletet bizonyította, hogy darabjai nagy területen szóródtak szét. A szakértők később azt feltételezték, hogy az erős viharban levált az egyik szárny és a hátsó függőleges vezérsík. A hatüléses kisgépben nem volt feketedoboz, vészjelző viszont igen, ám a berendezést nem használták.

A laboratóriumi vizsgálatok később egyértelműen bebizonyították, hogy valóban a vihar okozta túlterhelés vezetett a balesethez. A Cessna egyik szárnya ennek következtében leszakadt, s letépte a hátsó vezérsíkot is. A gép ezután csapódott a földbe.

Számítottak a viharra

A több mint fél év után lezáruló vizsgálat összességében a meteorológiai helyzetet, illetve a vezetési hibát valószínűsíti. A repülőt ugyanis a tragédia pillanatában nem a hivatásos pilóta, hanem a cég elnöke irányította. Bár Gyurós Tibornak volt engedélye a repülőgép vezetésére, ilyen időjárási szituációban nem rendelkezett tapasztalattal, gyakorlattal - nyilatkozta a napilapnak Pető György, a Polgári Légiközlekedési Hatóság kommunikációs igazgatója. A vizsgálat megállapításai szerint a pilóta és az utasok tudhattak arról, hogy viharos időre számíthatnak. Erre utal az is, hogy zágrábi felszállási engedélyük kiadása után csak másfél órával indultak útnak. A vizsgálat eredményét várhatóan jövő héten hozzák nyilvánosságra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19