A CEU szerint érvényesek a doktori címek az egyetemen

2006.10.26. 17:54
A vezetőség szerint nem befolyásolja a Közép-európai Egyetemen (CEU) megszerzett tudományos minősítéseket és tanulmányokat az, hogy a történeti intézet vezetőjéről, a történészek doktori képzésének irányítójáról kiderült, hogy nincs doktori fokozata. Sorin Antohiról az is kiderült, hogy a román titkosszolgálat ügynöke volt.

A budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) közleményt juttatott el csütörtökön az Indexhez, amelyben reagálnak a Sorin Antohi professzor körül kialakult botrányos helyzetre. Mint arról az Index is beszámolt, az amúgy mérsékelt álláspontot képviselő, a tudományos életben elismert egyetemi tanárról előbb az derült ki, hogy 19 éves kora óta a Securitate ügynöke volt, majd egy jászvásári, iasi-i lap azt írta róla, hogy a doktori címet sem szerezte meg. Ez utóbbi azért is kínos, mert Antohi a doktori képzéseket irányította a CEU-n, és a történeti intézetet is irányította az egyetemen.

Elfogadták a lemondást

A CEU most arról tájékoztatta az Indexet, amit részben már tudni lehetett, vagyis, hogy Sorin Antohi 2006. október 20-án benyújtotta lemondását a Közép-európai Egyetemnek. A közlemény szerint "erre azt követően került sor, hogy egy román napilap beszámolt a professzor befejezetlen doktori tanulmányairól. Sorin Antohi lemondását az egyetem vezetősége sajnálattal elfogadta. Antohi professzor megbecsült és tevékeny tagja volt a CEU tanári karának. Számos volt diákja és kollégája fejezte ki elismerését a professzor munkájával kapcsolatban".

Az Index szerdán arról is kérdezte a CEU illetékeseit, hogy mi lesz azokkal a diákokkal, illetve már végzett doktorokkal, akik Antohi irányítása alatt tanultak, illetve nyertek el tudományos fokozatot. Az egyetem vezetősége ennek kapcsán egy állásfoglalást küldött szerkesztőségünknek.

A CEU kiáll az akadémiai minősítései mellett

Az állásfoglalásban a CEU vezetősége hangsúlyozza: "A média megkérdőjelezte a tanulmányi eredmények érvényességét azoknál a diákoknál, akiket Sorin Antohi tanított és akiknek a képzésük során témavezetője volt. Fontos hangsúlyozni, hogy a CEU tanszékeinek gondosan kidolgozott tanulmányi értékelési rendszere van és ezáltal a diákok egyetemi teljesítményének megítélése nem egyetlen professzoron, vagy oktatón múlik.

A doktori cím megszerzése esetében ez különösen érvényes, hiszen egy doktori bizottság felügyeli az egyetemen elvárt színvonal betartását. Az egyetem vezetősége a diákok által megszerzett minden egyes akadémiai minősítés értékelés mellett kiáll. Egyúttal kijelenti, hogy megvédi jóhiszeműen cselekvő diákjai akadémiai teljesítményét és tudományos fokozatát, valamint semmilyen körülmények között nem engedi, hogy ez az egyetlen esemény megkérdőjelezze a diákok teljesítményét."