Tudták, hogy pedofil, mégis pappá szentelték

Bár a chicagói katolikus érsekség tudott egy diakónus pedofil hajlamáról, 1994-ben mégis pappá szentelte - derítették ki azok a vizsgálatok, amelyeket egy több gyermek zaklatása miatt indított bűnper kapcsán végeztek amerikai szakértők.

A chicagoi katolikus érsekség nem fordított kellő figyelmet a nemi bűncselekményekkel gyanúsított papokra - állapította meg egy hétfőn nyilvánosságra került jelentés.

A két külső tanácsadó nyomozása, illetve egy belső egyházi vizsgálat alapján elkészített jelentés szerint veszélyt jelent a helybeli katolikus gyerekekre nézve és Illinois állam törvényeit is sértheti az, hogy az érsekség nem a saját maga által megszabott szabályok szerint jár el.

A vizsgálatot a Daniel McCormack ellen folyó bűnperben végezte el a két külső tanácsadó és az egyház. McCormacket azzal vádolják, hogy 2001 és 2005 között szexuálisan zaklatott három fiúgyermeket. A pap tagadja a vádat.

A jelentés szerint a Mundelein faluban lévő papnevelő szeminárium tisztségviselőit annak idején figyelmeztették arra, hogy a még kispap McCormack 1992-ben "nem megfelelően" viselkedett két felnőtt férfival és egy 18 és 21 év közötti fiatallal. Jim Dwyer, az érsekség szóvivője elismerte, hogy a diakónus megkérdőjelezhető viselkedéséről szóló vádakat soha nem vizsgálták ki teljesen.

A jelentést készítő Francis George bíboros kijelentette: a nyomozás eredménye mélyen felkavarta őt. "Ez tragédia a gyermekek, családjuk és mindazok számára, akiket érint. De rávilágít az érsekségnek arra a mulasztására is, hogy az ilyen esetekben gyorsan és megfelelően cselekedjen" - emelte ki a bíboros közleményben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17