Pedofil papok Chilében

Valparaíso chilei kikötőváros bírósága elrendelte egy kiskorúak megrontásával vádolt katolikus pap őrizetbe vételét.
Eduardo Olivares, a Krisztus Menedéke nevű karitatív intézmény lelkipásztora ellen az árvaház három kiskorú tagja tett egybehangzó terhelő vallomást, amely alapján a chilei gyámügy hivatalból megindította az eljárást.

A legnagyobb chilei kikötőváros püspöksége egyelőre felfüggesztette lelkipásztori tisztségéből a pedofíliával vádolt papot, de sajtóközleményben hangoztatta, hogy mindaddig ártatlannak tekinti a kedden őrizetbe vett Olivarest, amíg az illetékes hatóságok nem bizonyítják az ellenkezőjét.

Az EFE hírügynökség szerint Eduardo Olivares idén már az ötödik chilei pap, akit kiskorúak szexuális molesztálásával vádolnak. A dél-chilei Punta Arenasban két pap, Víctor Hugo Carrera és Antonio Larraín keveredett pedofília-botrányba, a fővárosban, Santiagóban José Andrés Aguirrem tisztelendőt fogták perbe hasonló váddal, és idén kényszerült száműzetésbe korábbi homoszexuális molesztálási botrányai miatt Fransisco José Cox Hunneus, La Serena város volt érseke, a pápai családügyi tanács egykori vezetője is.

Ugyanebben az észak-chilei városban néhány hete egy plébános kényszerült lemondani, miután kiderült, hogy fia született egyik hívétől.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19