Tizenkét évet kaphat Zalatnay

Zalatnay Sarolta, a több tízmilliós csalássorozattal vádolt énekesnő büntetőperében péntekre tűzte ki az ítélethirdetést a Fővárosi Bíróság (FB).
A tervek szerint hétfőn tanúkat hallgatnak meg, szerdán kerül sor a perbeszédekre, a pénteki tárgyaláson pedig határozathozatal várható. Akár 12 éves szabadságvesztés is kiszabható a vádbeli cselekmények miatt.

Az elsőfokú büntetőper utolsó szakaszában Zalatnay Sarolta többször is ígéretet tett arra, hogy a kár egy részét megtéríti. Ez, amennyiben a vádlott bűnösségét állapítja meg a bíróság, a büntetéskiszabásnál is fontos szempont lehet. Ám az ígéretek nem teljesültek és a legutóbbi, szeptemberi tárgyaláson már meg sem jelent a művésznő. Távolmaradását ügyvédje orvosi igazolással mentette ki.

Komplex orvosi vizsgálat

Ekkor az FB elrendelte Zalatnay Sarolta komplex orvosi vizsgálatát, amely kiterjed sok más mellett arra, hogy a művésznő képes-e egyáltalán megjelenni a tárgyalásokon, de arra is, hogy milyen a börtöntűrő képessége.

Zalatnay Sarolta az eljárás során jórészt tagadta bűnösségét és azt hangsúlyozta, hogy szándékosan nem akart senkinek kárt okozni, továbbá védekezett azzal is, hogy saját vállalkozásainak tetemes behajthatatlan kintlevőségei voltak.

Csalás, magánokirat-hamisítás

A tavaly márciusban kezdődött elsőfokú büntetőperben az ügyészség 1996-97-es cselekmények miatt vádolja hitelezési csalással, továbbá tartozás fedezetének elvonása, gazdasági adatszolgáltatás elmulasztása, illetve magánokirat-hamisítás bűncselekményével a művésznőt.

Az ügyészség szerint a Zalatnay Sarolta által akkoriban vezetett cégek pénzügyi nehézségei, behajthatatlan kintlevőségei miatt az énekesnő magas kamatra vett fel sok tízmillió forintnyi hitelt több tucat magánszemélytől.

Fiktív autóvásár

A hitelfelvételeket Zalatnay Sarolta részben saját maga személyesen intézte, részben viszont közvetve, az A és M Pénzügyi Tanácsadó Kft.-n keresztül. A cég két alapítója, illetve egy a kft. nevében ügyvédként eljáró személy szintén vádlott az ügyben.

Az ügyészség szerint az A és M Kft. hirdetésben toborozta a befektetőket és a tőkeigénylőket, s extraprofitot garantált szerződéseket ígérve nekik.

Egy másik ügyben az ügyészség szerint Zalatnay Sarolta fiktív gépkocsi-adásvételi szerződéssel teremtett fedezetet többmilliós hitelhez.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19