'Miniszterelnök Úr! Óvja meg a Gellért hegyet!'

Medgyessy Péter miniszterelnökhöz kíván fordulni a Citadella 4-u Vagyonkezelő Kft. azt követően, hogy kedden a Fővárosi Bíróság elutasította a cégnek az engedély nélkül épített terasz bontását megtámadó keresetét. A magyar állam tulajdonosi jogait gyakorló hivatalok december 13-án megkezdik a bontást.
A magyar állam tulajdonosi jogait gyakorló Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) december 13-án - a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) határozatának értelmében - megkezdi a Citadella területén engedély nélkül épült terasz elbontatását. Ezt a KVI és a KÖH közös pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján jelentették be.

Eljárási kényszerben

Boór Judit, a KÖH budapesti regionális irodájának vezetője megjegyezte: a KÖH bíróságot is megjárt határozatát kell végrehajtani. A hivatal eljárási kényszerben van, ezért is döntöttek úgy, hogy a további egyeztetések helyett felkérik a KVI-t a bontás elvégeztetésére - derült ki szavaiból. Molnár Zoltán, a KVI vezérigazgatója az MTI kérdésére közölte: december 13-tól tizenöt nap áll rendelkezésükre, hogy végrehajtsák a határozatot.

Természetvédelmi őrszolgálatot kérnek

A Citadella 4-u Vagyonkezelő Kft. a bíróság keddi, bontást elrendelő határozatára válaszul indítványozza a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a vitatott terasznak helyt adó Lődomb lefoglalását. A társaság Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi minisztert arra kéri, hogy szervezzen természetvédelmi őrszolgálatot a területre mindaddig, amíg kiderül, hogy károsodtak-e a természeti értékek.

A Citadella 4-u azt is bejelentette, hogy az ügyben levélben kíván Medgyessy Péter miniszterelnökhöz fordulni. A cég jogértelmezése szerint a teraszbontást követő esetleges kártérítést közpénzből kell fizetni. "Miniszterelnök Úr! Óvja meg a Gellért hegyet!" - zárul a közlemény.

Kedden történt

A Fővárosi Bíróság kedden utasította el a Citadella teraszt engedély nélkül felépítő Citadella 4-u Vagyonkezelő Kft.-nek a KÖH elleni keresetét, amelyben az építtető megtámadta a bontásáról, illetve a fenntartási engedélykérelem elutasításáról szóló KÖH-határozatokat. A kedden kihirdetett ítélet szerint fellebbezésnek helye nincs, illetve a felperes speciális jogorvoslati eszközként felülvizsgálati kérelemmel fordulhat a Legfelsőbb Bírósághoz.

A Fővárosi Bíróság indokolása szerint a KÖH okszerűen, megalapozottan mérlegelt, amikor örökségvédelmi szempontok alapján elrendelte a teraszkávézó bontását. A hivatal építésügyi és hatósági hatásköre fennáll a műemlékek tekintetében - állapította meg a bíróság.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Ötezer gyerek maradt iskola nélkül Horvátországban

A földrengés következtében öt iskola teljesen megrongálódott, további kilencre jelentős felújítás vár. A Katolikus Karitász gyűjtést szervez.

tegnap, 14:50

  • Sport
Orbán Viktor: Szeretném megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez

A miniszterelnök azt is szívesen látná, hogy a futballválogatott ismét vb-döntőt játszik.

2020. december 31., 10:23

  • Sport
Bryant, Benedek, Maradona – őket gyászolta a sportvilág idén

Azokra a legendákra emlékezünk, akiktől 2020-ban kellett búcsút vennünk.

2020. december 30., 18:18

  • Külföld
Több halottja is van a keddi horvátországi földrengésnek, egy gyerek is az áldozatok között

Petrinja városközpontja megsemmisült, Zágrábban is összedőltek épületek.

2020. december 29., 13:56

  • Külföld
Akadozik a mentőakció Horvátországban

Ma hajnalban hét utórengés is volt Horvátországban, hétre emelkedett az áldozatok száma. Az EU válságkezelésért felelős biztosa ma a térségbe utazik.

2020. december 30., 08:07