196 nap után elunta magát a cölöpülő világbajnok

Tizenkét nappal azután, hogy megdöntötte a világcsúcsot a 27 éves Daniel Baraniuk lemászott a két és fél méter magas cölöpről. Nagyon unta már magát a magasban.
Az északnémet Soltau-ban az idei cölöpülő világbajnokság azzal ért véget, hogy a lengyel versenyző, a 27 éves Daniel Baraniuk elunta az egyedüllétet, és 196 nap (6 és fél hónap) után lemászott a cölöpről. Utolsó vetélytársa, a német Hermann Kümmerlehn már október közepén nagy meglepetésre leesett a magasból, és ezzel immár negyedszer lett második - adta hírül a Magyar Rádió berlini tudósítója.

Hájtek cölöp

A cölöpülés azután vált népszerű sporttá, hogy a múlt század ötvenes éveinek elején a hollandok cölöpök tetejére másztak az árvíz elől. Aki kibírta a magasban, az megmenekült árvíz elől. A német szabadidőpark hat éve vette át ezt a holland játékot, s azóta minden évben megrendezik a cölöpülő világbajnokságot. A játék esetében azonban az árvíz helyén egy bála szalma van.

A szabályok szerint a versenyzőknek két és fél méter magasban, egy 60x40 centis helyen kell ülniük napokon, heteken, hónapokon át, éjjel-nappal. Lemenniük csak kétóránként tíz percre szabad. Többen úgy estek ki a versenyből, hogy a tíz perc leteltével nem értek vissza a cölöp tetejére. Enni és inni csak a cölöp tetején szabad. A kiesés veszélye főleg éjszakánként fenyegeti a versenyzőket, amikor ülve kell aludniuk. A Krónika híradása szerint az ülőhely teljes felszerelése egy ernyőből, egy olvasólámpából, egy hamutartóból és egy telefonból áll, de a versenyzők kisebb holmikat magukkal vihetnek: olvasnivalót, fülhallgatós rádiót, tévét vagy magnót. A tavalyi világbajnok az idén nagy meglepetésére már egy hónap után önként lemászott. A negatív rekordot az a lengyel érdeklődő tartja, aki tavaly mindössze két óra elteltével távozott.

Guinness rekord és 5 millió forint

Nyáron a park látogatói szórakoztatják a cölöpülőket, de miután a bajnokság egyre hosszabbra nyúlik és beköszönt a hűvös idő, a látogatók elmaradnak, a játékosok pedig unatkozni kezdenek. Daniel Baraniuk is azért is jött le 12 nappal azután, hogy megdöntötte a világcsúcsot, mert elunta magát és valószínűleg fázott is. Az újdonsült világbajnok nem titkolta, hogy nem csak az vonzotta, hogy bekerüljön a Guinness Rekordok Könyvébe, hanem a fődíj, ami az idén 22.800 euró (több mint 5 millió forint) volt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37