Villamos ütközött a Nagykörúton

2006.10.26. 18:28
Hárman megsérültek egy balesetben, amikor a körúti villamos elé vágott hirtelen egy Opel. Az autó utasai közül ketten beszorultak.

Hárman sérültek meg és ketten be is szorultak, amikor személyautó ütközött egy villamossal a Nagykörúton, adta hírül a HavariaPress.

A baleset csütörtökön délután, pár perccel fél öt előtt történt az Erzsébet körút és a Wesselényi utca kereszteződésében. Egy Opel típusú személygépkocsi át akart hajtani a síneken, amikor nekiütközött a Moszkva tér felé haladó 6-os villamosnak. Az Index a BKV-tól megtudta, hogy a villamos előtt hirtelen kanyarodott be az Opel, addig ugyanis párhuzamosan haladtak. Az autó meg akart fordulni, és ezt a manővert közvetlenül a villamos elé vágva próbálta végrehajtani.

A régi típusú Ganz szerelvény eleje befúródott a mikrobuszba, így a sofőr és a mögötte ülő lány is beszorult a járműbe, sőt a harmadik utas is megsérült.

A sérülések súlyosságáról még nincsenek pontos adatok, de a hírügynökség úgy tudja, hogy egyik sérült sincs életveszélyben. A helyszínelés idején az érintett szakaszon hatalmas torlódásokra kell számítani.