Lezuhant egy orosz repülőgép, nincs túlélő

2008.09.14. 07:32
Lezuhant egy utasszállító repülőgép az oroszországi Permben, Moszkvától 1400 kilométerre keletre vasárnap hajnalban. A balesetnek nincs túlélője. Az első közlések szerint a repülőn csak orosz állampolgárok utaztak, később kiderült, hogy 21 külföldi is volt a gépen. Magyar áldozat nincs. A gép kényszerleszállás közben, 1800 méterről csapódott a földbe, darabjai négy négyzetkilométeren szóródtak szét. Az elmúlt egy hónapban sorozatosak voltak a halálos légikatasztrófák.

Lezuhant egy utasszállító repülőgép az oroszországi Permben, az Ural keleti részén vasárnap hajnalban. A balesetnek nincs túlélője. Az Aeroflot orosz légitársaság közlése szerint egyik leányvállalata, az Aeroflot-Nord üzemeltette a szerencsétlenül járt 821-es számú, Moszkvából Permbe tartó járatot. Irina Danyenberg, az Aeroflot szóvivője egy televíziós hírműsorban közölte, hogy 82 utas, köztük hét gyermek, valamint hatfős személyzet volt a Boeing-737-es típusú repülőgépen.

Az orosz hatóságok először azt közölték, hogy az utasok között nem volt külföldi állampolgár. Időközben azonban kiderült, hogy a fedélzeten tartózkodók közül minden negyedik, összesen 21 utas, külföldi volt. Az utasok között kilenc azeri, öt ukrán, és egy-egy amerikai, francia, török, svájci, német, olasz és lett állampolgár is volt. Magyar áldozata nincs a szerencsétlenségnek.

88 halott

Irina Andrianova, a rendkívüli helyzetekkel foglalkozó orosz minisztérium szóvivője korábban azt mondta, hogy a géppel 82 utas és ötfős legénység utazott. Vlagyimir Markin, az orosz főügyészség mellett működő nyomozati bizottság képviselője viszont 83 utasról és ötfős legénységről beszélt.

Az utasok között volt a legismertebb orosz küzdősport, a szambó szövetség szinte teljes vezetése: Gennagyij Trosev tábornok – aki 2002-ben vonult nyugállományba az észak-kaukázusi katonai körzet parancsnokaként – a szövetség elnökségével együtt egy versenyre tartott Permbe.


Nagyobb térképre váltás

A Boeing közép-európai idő szerint vasárnap este 23 óra 10 perckor szállt fel a moszkvai Seremetyjevo-1 repülőtérről, s két óra múlva, leszállás közben szakadt meg a kapcsolat a repülő és az irányító torony között. A gép ekkor 1800 méteres magasságban repült. A repülőgép Perm határán, lakatlan területre zuhant, majd felrobbant és kigyulladt. A roncsokat megtalálták, és a tűzoltók lokalizálták a tüzet.

Vasútvonalat is megrongált

Helyi források közlése szerint a repülőgép kényszerleszállást próbált meg végrehajtani. A becsapódás következtében ötszáz méter hosszúságban megrongálódott a transzszibériai vasútvonal, amelynek az 1436-os kilométerénél fekszik Perm. A repülő roncsai négyezer négyzetméternyi területen szóródtak szét.

Andrianova korábban arról számolt be, hogy az előzetes adatok szerint a földön senki nem sérült meg, és anyagi károk sem keletkeztek. Szergej Sojgu, a polgári védelmi ügyekben, a rendkívüli helyzetekben és az elemi csapások következményeinek felszámolásában illetékes miniszter tájékoztatta a katasztrófáról Dmitrij Medvegyev elnököt, aki azonnal a helyszínre küldte Igor Levityin közlekedési minisztert.

Hajtóműhiba lehetett

A balesetet a legnagyobb valószínűség szerint hajtóműhiba okozta. Erről egy orosz nyomozó beszélt vasárnap délután az egyik moszkvai tévéadónak nyilatkozva. Vlagyimir Markov szerint a Boeing-737-500 típusú gép két hajtóművének egyike alighanem meghibásodott leszállás közben, ez okozta a katasztrófát. Hivatalos közlés szerint megtalálták a lezuhant repülőgép mindkét fekete dobozát. A katasztrófa okainak kivizsgálásához a Boeing cég is felajánlotta segítségét. A repülőgépet 1992-ben gyártották, s 2008 júniusa óta volt szolgálatban az Aeroflotnál. Az éves műszaki vizsgán május 23-án esett át, s a legutóbbi nagyobb ellenőrzést Vnukovón végezték szeptember 7-én.

A repülőgép moszkvai utasainak hozzátartozói vasárnap délután az Aeroflot gépén a helyszínre indulhattak, az államfő utasítására összeállított kormánybizottság már kora délelőtt megérkezett Permbe - jelentette Horváth Júlia, az MTI moszkvai tudósítója. Dmitrij Medvegyev, akárcsak Vlagyimir Putyin kormányfő, kifejezte részvétét az áldozatok családjainak. A permi területen hétfőn gyásznapot tartanak. Mind Moszkvában - a Seremetyevo repülőtéren -, mind a permi légikikötőben külön segélyhelyet állítottak fel, ahol többek között pszichológusok is a hozzátartozók rendelkezésére állnak. Az Aeroflot bejelentette, hogy kétmillió rubelig terjedő segélyt nyújt az áldozatok családjainak.

Egyre több halott légikatasztrófában

A közel egymillió lakost számláló Perm az orosz fővárostól 1400 kilométerre keletre, az Urál hegységben fekszik. Fontos folyami kikötő a Káma folyó partján.

Oroszországban tavaly 33 polgári légiközlekedési balesetben 318 ember vesztette életét, hatszor több, mint 2005-ben, ami felveti a légi közlekedés biztonságának kérdését. Szakértők az ismétlődő balesetek okai közé sorolják a pilóták szakmai kiképzésének hiányosságait, valamint az orosz repülőgépflotta elöregedését. Egy januárban közölt felmérés adatai szerint a nemzetközi légi forgalomban részt vevő orosz gépek átlagéletkora 18 év, a belföldieké pedig 30 év.

A Boeing-737-esek sorozatgyártása 1967-ben kezdődött, s azóta 5109 darab készült belőlük. Az azóta eltelt több mint negyven év alatt - a permivel együtt - 138 ilyen típusú repülőt ért szerencsétlenség, és a balesetekben összesen több mint 3760 ember halt meg.

Katasztrófák sorozatban

Az elmúlt egy hónapban több halálos áldozatot követelő repülőgép-szerencség történt. Augusztus 20-án Madridban felszállás közben kicsúszott a kifutóról egy repülő, a balesetnek száznál több halottja volt. Négy nappal később a mostanihoz hasonlóan a volt Szovjetunió területénen zuhant le egy repülőgép: a Kirigizisztánban, Bisket közelében történt szerencsétlenségben 68-an haltak meg.

Augusztus végén Ecuador fölött egy teherszállító gép tűnt el, ugyancsak a múlt hónapban az Adrián egy kisgép csapódott a tengerbe. Emellett, még júliusban, többször kellett kényszerleszállást végrehajtania az ausztrál Qantas légitársaság gépeinek, ám azoknak a baleseteknek nem volt halálos áldozatuk.