Szerzetesnek adta ki magát egy spnayol csaló

2007.08.16. 19:08
Több helyen is szerzetesként mutatkozott be az a spanyol csaló, akit csütörtökön vettek őrizetbe a rendőrök. Megállapításaik szerint egy debreceni egyházi intézményből loptt is, máshol csak aludt és evett.

Szerzetesnek adta ki magát egy spanyol férfi, és így károsított meg egyházi intézményeket Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

Közleményük szerint az 55 éves spanyol férfi a fővárosban, augusztus 11-én az egyik belvárosi templomba betérve olasz Ágoston rendi szerzetesnek adta ki magát. Azt állította, hogy Litvániában vett részt egy misszióban, ahol megbetegedett, ezért Budapestre került kórházba, az elöljárója lefoglalta számára a repülőjegyet Bécsből Rómába, azonban nincs pénze arra, hogy Bécsbe utazzon.

A templom vezetője nem adott pénzt az "olasz szerzetesnek", mert az nem mutatta be az iratait, a férfi ezután távozott a templomból. A templom vezetője azonban még ugyanazon a napon egy másik egyházi intézményben felismerte a férfit.

Abban az intézményben azt a tájékoztatást kapta, hogy a férfi két hete lakik ott, monacói szerzetesnek mondja magát; sem a szállásért, sem az étkezésért nem fizet, hanem postai úton kívánja majd kiegyenlíteni a számlát. Az V. kerületi templom vezetője bejelentést tett a rendőrségen, és a nyomozók másnap elfogták a férfit.

A rendőrség megállapította: a férfi körülbelül két hónappal ezelőtt Debrecenben szintén szerzetesnek adta ki magát, majd július közepén egy másik budapesti rendházban is olasz Ágoston rendi szerzetesként mutatkozott be, ahol ötnapi szállást kért, majd eltulajdonított több, mint százezer forintot.

A rendőrség csalás miatt indított eljárást a férfi ellen és kéri, hogy jelentkezzenek azok, akiket szintén megkárosított a "szerzetes".