Olivér
5 °C
8 °C

Kirabolták a felgyújtott lányt?

2006.07.24. 09:42

Továbbra sem tett vallomást a magyarcsanádi lány felgyújtásával vádolt fiatal, a 15 éves K. András - mondta az Indexnek Tuczakov Szilvána. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a Blikk értesüléseit, melyek szerint a lányt nem csak megbecstelenítették, de ki is rabolták.

A lap idézi a lány barátnőjét, aki szerint Henriett nyolc aranygyűrűt viselt a bűncselekmény estéjén, és nála volt a mobiltelefonja is.

Megszólalt a gyanúsított K. András anyja, aki azt mondta, nagyon sajnálja az áldozatot, de kéri, ne akarjanak bosszút állni, mivel nem bizonyosodott be, hogy gyermeke követte el a brutális bűncselekményt. Az asszony azt is mondta, lehet, hogy a fia ott volt a helyszínen, az is lehet, hogy részt vett a bántalmazásban, de bizonyos, hogy nem egyedül tette.

A lány vasárnap magához tért, kinyitotta szemeit, fejmozgással reagált a kérdésekre. Légzését gép segíti és még sok műtét vár rá.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?