Tömegverekedés-sorozat Baktalórántházán

Hadban áll két család a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Baktalórántházán. Vasárnap este tíz helybéli verekedett össze, hétfőn fejszét is bevetettek egymás ellen.

A nyírségi kisvárosban vasárnap este két család tíz tagja esett egymásnak, végül csak a riasztott rendőrök tudták a verekedés abbahagyására bírni a részvevőket. A rendőrök még a helyszínen kérdezték ki az érintetteket, amikor néhány portával odább, valaki, feltehetően az ablakon keresztül bedobott égő rongydarabbal megpróbált felgyújtani egy házat. A lángokat a rendőrök oltották el még a tűzoltók megérkezése előtt, gyors közbelépésüknek köszönhetően senki sem sérült meg.

A két család több tagja hétfőn ismét összeszólalkozott, és egyikük egy fejsze fokával vert hátba egy másik férfit, aki a helyi rendőrőrs udvarába menekült be. Az elkövetőtől maga az őrsparancsnok vette el a baltát, és a rendőrség gyorsított eljárást indított ellene, míg a segítséget kérő sértettől is lefoglaltak egy teleszkópos fémbotot.

A további erőszak megelőzésére a rendőrség fokozott járőrszolgálatot vezetett be Baktalórántházán, és felvették a kapcsolatot az Országos Cigány Önkormányzattal is, hogy közösen találjanak megoldást a helyzet békés kezelésére. A két család között nem a mostani volt az első tömegverekedés az utóbbi években, többen kaptak már jogerős büntetést csoportos erőszak miatt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31