Agyi károsodást állapítottak meg a Madarász utcai kórház orvosai annál az öthónapos kisgyermeknél, aki szombaton délelőtt került eszméletlen állapotban az intézménybe és továbbra is kómában van.
A gyermek nyakán, arcán és állán bőrvérzések nyoma is látszott - áll az MTI által ismertetett kórházi közleményben. A kórház azt is tudatta: decemberben a gyermeket családorvosa egyszer már beutalta, mert "számára nem megmagyarázható foltokat észlelt testszerte".
Akkor a kivizsgálás megkezdése után a szülő saját felelősségére hazavitte a csecsemőt. A kórház tájékoztatott arról is, hogy január végén a családorvosnak feltűnt, a gyermek egyik karját nem mozgatja. A röntgenvizsgálat a jobb felkar már gyógyulóban lévő törését mutatta.
A kisfiú szombaton került válságos állapotban kórházba. Az első hírek szerint azért, mert szülei súlyosan bántalmazták. A gyermeket szombat délelőtt nagymamája találta meg eszméletlen állapotban a szülők lakásában. A Budapesti Rendőr-főkapitányság később közölte: az öt hónapos fiúgyermeken bántalmazásból származó külsérelmi nyomokat az eddig elvégzett orvosi vizsgálatok során nem találtak.
- Budapest, IV. kerület Erzsébet utca 46.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 124 m2 Szobák 2+3 db Vételár 94,99 M Ft
Rovataink a Facebookon