Épelméjű a gyermekét halálra verő anya

Belehalt sérüléseibe az a csecsemő, aki gyanús körülmények között szerzett sérülésekkel került két héttel ezelőtt, szombaton kórházba. Az anyját korábban őrizetbe vették, majd szabadlábra helyezték. Az orvosszakértő szerint nem gyengeelméjű.
Belehalt sérüléseibe az a csecsemő, aki gyanús körülmények között szerzett sérülésekkel került két héttel ezelőtt, szombaton kórházba. Az öt hónapos kisbabát kómás állapotban vitték a Madarász utcai kórházba, ahol kiderült, hogy súlyos agykárosodást szenvedett.

A csecsemőt nagymamája találta meg eszméletlenül szülei lakásában, ahonnan bevitte a kórházba. A kórház tájékoztatása szerint agyi károsodást állapítottak meg a gyermeknél, akinek nyakán, arcán és állán bőrvérzések nyoma is látszott. Az MTI tájékoztatása szerint a kórház azt is tudatta: decemberben a gyermeket családorvosa egyszer már beutalta, mert számára nem megmagyarázható foltokat észlelt a gyermeken.

Az eset miatt kirendelt igazságügyi orvos szakértő később egyértelműen megállapította, hogy a gyermeket bántalmazták. A kómát a kisgyerek fojtogatása okozta, amit a csecsemő testén lévő foltok, véraláfutások is bizonyítottak.

A gyermek bántalmazásával édesanyját gyanúsítja a rendőrség. A nőt először először őrizetbe vették, ám nem helyezték előzetes letartóztatásba. Az azonban az elmeorvosi vizsgálat során kiderült, hogy az anya nem elmebeteg, emiatt büntethető.

Január végén a családorvosnak egyszer már feltűnt, hogy a gyermek egyik karját nem mozgatja. A röntgenvizsgálat akkor a jobb felkar már gyógyulóban lévő törését mutatta ki.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32