Személyazonosság hiányában nyom nélkül maradt a rendőrség
Ameddig a férfi személyazonosságát nem sikerül megállapítania a rendőrségnek, addig sem az indíték, sem az elkövetők lehetséges köre nem körvonalazódhat. A rendőrség az üggyel kapcsolatos valamennyi adatot továbbította az Interpolnak.
eddigi adatok szerint az áldozat 40-50 év közötti, átlagos testalkatú, őszes-vöröses arcszőrzetű férfi volt. Őszes, sötét színű haját rövidre nyírva viselte. Életében feltehetően ápolt, gondozott benyomást keltett az ismeretlen férfi, aki a vizsgálatok szerint feltehetően HIV-fertőzött volt.
Csonkolás után fagyasztóban tárolták a testet
A Magyar Hírlap értesülései szerint az orvosszakértőknek a maradványokból sikerült egyértelműen megállapítaniuk, hogy hogyan ölték meg az ismeretlen férfit. Ezt azonban a nyomozás érdekeire való tekintettel egyelőre nem hozhatják nyilvánosságra. Az is kiderült, hogy a testet nem fűrésszel darabolták fel, hanem valami éles késsel vagy bárddal.
Az utolsóként megtalált koponya jó állapotából valószínűsíthető, hogy a tetemet gyilkosa akár heteken, hónapokon keresztül mélyhűtve tárolta, s csak ezt követően vitte ki március elején Kőbányára a testet, két héttel később pedig a Gellért-hegyre a fejet. Az elkövető a fagyasztással szinte lehetetlenné tette a halál időpontjának pontos meghatározását.