Ítélet várható a Czeizel-ügyben

Napokon belül lezárulhat a Czeizel-ügy elsőfokú bírósági tárgyalása a Fővárosi Bíróságon; kedden a védőbeszédekre és a vádlottak utolsó szó jogán előadott védekezésére kerül sor, csütörtökön pedig az elsőfokú ítélet kihirdetésére.
Az ügyész súlyos bűncselekményekkel vádolja bűnsegédként Czeizel Endre orvosgenetikust, tudományos titkárát, Merhala Zoltánt, az amerikai állampolgárságú Gáti Marianna Budapesten élő édesanyját, Rózsa Bélánét, valamint Körmendy-Ékes Judit ügyvédet, az Országos Rádió és Televízió Testület elnökét, tettesként pedig a kisbabájukat pénzért az Egyesült Államokban, Kanadában, Kajmán-szigeteken örökbeadó szülőket, illetve egy magyarországi örökbefogadó párt.

Az eljárás adatai szerint az örökbeadók többnyire rossz anyagi helyzetükre, és népes családjukra hivatkozva álltak kötélnek, de volt olyan is, aki kifejezetten a születendő gyermek pénzért való örökbeadása céljából esett teherbe.

Az 1994-96 között elkövetett cselekmények megítélése a Büntető törvénykönyv időközbeni módosításai miatt változott; hol a családi állás megváltoztatásának, hol az emberkereskedelem súlyosabb eseteként értékelhetők az ügyészség szerint. A törvény előírja, hogy ilyen esetekben az enyhébb elbírálást eredményező minősítést kell alkalmazni, de Czeizel Endre cselekménye így is 2-től - halmazati büntetésként akár - 12 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Az eljárás során a bűnsegédi magatartással vádoltak kivétel nélkül tagadták bűnösségüket, csak a tettesként bíróság előtt álló örökbeadók között akadt olyan, aki tényszerűen elismerte a történteket. Az ügyvédek jogi abszurdumnak tartják a vádat, és várhatóan bűncselekmény hiányában történő felmentést kérnek a védőbeszédekben. Az ügyész perbeszédében minden vádlottnak egyaránt felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott.

Enyhítő körülményként említette az időmúlást, a büntetlen előéletet, Czeizel Endre esetében külön kiemelve a nemzetközi hírű professzor egész életútját és a köz javára ellenszolgáltatás nélkül végzett erőfeszítéseit. A szülők és Körmendy-Ékes Judit esetében rövidebb tartalmú felfüggesztett szabadságvesztés és pénz mellékbüntetés kiszabását indítványozta az ügyész.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31