Gimnazista dédnagymama

Dédunokái matematika házi feladatain fellelkesülve az idős amerikai asszony algebra órákra iratkozott be. A dédire még egyszer sem kellett rászólni hangosodásért, vagy randalírozásért.
Junnie Kiersey amerikai nyugdíjas új értelmet adott a "gimnazista" kifejezésnek. A 72 éves asszony 5 és 8 éves unokáinak próbált segíteni matematika házi feladatuk megoldásában, ám ez sokkal nehezebbnek bizonyult, mint gondolta.

A kockás füzetek felett szenvedne támadt fejében az a gondolat, hogy algebra órákra kellene járnia. Ezért két hónappal ezelőtt beiratkozott a michigani Jonesville középiskola matekfakultációjára, ahová hetente kétszer jár.

Szorgalmas, fegyelmezett tanuló

"Úgy döntöttem ideje, hogy visszatérjek az iskolapadba, ha ezzel segíthetek a kicsiknek" - mondta Kiersey a Hillsdale Daily News magazinnak. Hozzátette, hogy először kicsit furcsán érezte magát, de a fakultáción mindenki annyira segítőkésznek bizonyult, hogy most már teljesen megnyugodott. A dédi egyik legnagyobb rajongója Andrew Parzych iskolaigazgató, és Dustin Scharer matematika tanár, akik szerint a hölgy nagyon fegyelmezetten viselkedik az órákon.

Szorgalmas diák

Az igazgató szerint nagyon jó dolog látni, hogy a felnőttek is visszatérnek tanulni, és hogy a dédi ennyire szorgalmas diák. Kiersey azt állítja, hogyha befejezi az algebrát, lehet, hogy geometria és trigonometria órára is beiratkozik, jelentette az AP.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04