Hallgatag szakács okozta a vasúti katasztrófát

2004.11.09. 12:13
"Fura fickó volt" - jellemezte Brian Drysdale-t egy ismerőse. A hallgatag szakács munkatársai szerint szombaton teljesen normálisnak tűnt. Munka után mégis a százhatvan kilométeres sebességgel robogó London-Plymouth expressz elé parkolta kocsiját. Önmagán kívül még hat emberrel végzett.
Bár még más lehetőségeket is vizsgál a rendőrség, egyre valószínűbb, hogy öngyilkosság okozta a szombati, hét halálos áldozattal járó angliai vonatbalesetet. A szemtanúk elmondása szerint a London és Plymouth között közlekedő nagysebességű expresszvonat elé hajtó autó vezetője szándékosan parkolta kocsiját az Ufton Nervet-i vasúti kereszteződésbe.

Fura fickó

A plymouthi expressz áthajtott az autón, és kisiklott. A szerelvényen hatan vesztették életüket, hatvanegyen megsebesültek. A tragédiában az autó vezetője is életét vesztette. A balesetet vizsgáló rendőrök megkezdték a sofőr pszichológiai portréjának összeállítását. Az eddigi ismereteik szerint a Bryan Drysdale-ként azonosított, negyvennyolcéves férfi rokonaitól távol, egyedül élt.

A Liverpoolban született Drysdale szülővárosától távol, a dél-angliai Readingben dolgozott szakácsként - a baleset helyszínétől alig húszpercnyi távolságra. "Fura fickó volt, alig lehetett szóra bírni. Évekig tartott, mire végre visszaköszönt az utcán", nyilatkozta egy ismerőse a Guardiannek. Munkahelyén kevésbé figyeltek fel problémáira "Nagyon megleptek minket a történtek, Brian teljesen normálisnak tűnt szombaton", nyilatkozta a lapnak a Wokefield Park konferenciaközpont konyhájának egyik dolgozója.

"Kár, Brian kedves srác volt. Sajnálom, hogy nincs róla fotónk, így utólag szép megemlékezés lenne, ha kiraknánk", tette hozzá.

Az utolsó napra koncentrálnak

A nyomozók ugyan nem zárták ki az autó mechanikai meghibásodásának a lehetőségét, a szemtanúk beszámolói alapján azonban elsősorban az öngyilkossági kísérletre koncentrálnak. A baleset közelében megtalálták Drysdale viszonylag sértetlen mobiltelefonját, most hívólistája alapján próbálják rekonstruálni a tragikus nap eseményeit.

A nyomozás eddigi adatai szerint Drysdale a már leeresztett félsorompót megkerülve hajtott a sínekre, ahol kocsiját pontosan az érkező vonat elé manőverezte. Mivel az átjárót csak félsorompó védte, lett volna lehetősége a menekülésre. Egy szemtanú szerint ráadásul Drysdale - vagy valaki egy hasonló autóban - már három napja esténként az átjáró közelében parkolt, és figyelte a vasúti közlekedést.

A közlekedési felügyelet mindemellett a vasúti szerelvény roncsait is átvizsgálja lehetséges okok után kutatva. Felmerült a félsorompós vasúti átjárók biztonságának kérdése is, Alistair Darling brit közlekedési miniszter szerint ugyanakkor semmit sem lehet tenni a szándékosan balesetet okozók ellen.