Elfogták a halálos heroin dílerét

2008.08.05. 00:12
A rendőrség egy másik dílert is keres.

Elfogták a kábítószer-kereskedőt, akitől az utolsó adagot vásárolta a szombaton éjjel a III. kerületben holtan talált 30 éves férfi és 33 éves nő - erősítette meg a BRFK kábítószer-bűnözés elleni szolgálatának vezetője az MTV Az Este című műsorában hétfőn. Tájékoztatása szerint az elfogott díler már több éve foglalkozott kábítószer kereskedelemmel.

Ródler Norbert elmondta, a Szőlő utcában megtalált áldozatokról az is kiderült, hogy a kábítószeren kívül alkoholt is fogyasztottak, és ez is közrejátszhatott a halálukban.

Kiderült ugyanakkor, hogy a másik két áldozat, akiknek a holttestét a XIII. kerületben találták meg, nem ettől a terjesztőtől szerezte be a drogot.

"Ott is nyomon vagyunk" - jelentette ki Ródler Norbert, hozzáfűzve, hogy erről a nyomozás érdekében nem kíván többet mondani. Szombaton éjjel négy ember halt meg Budapesten kábítószer-túladagolásban, holttestüket különböző helyszíneken találták meg. A főváros III. kerületében egy 30 éves férfit és egy 33 éves nőt találtak holtan, a XIII. kerületben pedig egy 30 és egy 33 éves férfit.