Rafael
18 °C
32 °C

Nyoma tűnt a dunaszerdahelyi mészárlás két gyanúsítottjának

2008.09.22. 14:47
Napok óta nincs nyoma az 1999-es dunaszerdahelyi mészárlással gyanúsított testvérpárnak, R. Szilárdnak és Csabának. A szlovák sajtó szerint a két férfit akár meg is ölhették.

1999 márciusában a Csallóköz központjának számító Dunaszerdahelyen, a Fontána bárban két ismeretlen, símaszkos gépfegyveres száznál több lövedékkel egyetlen perc alatt lemészárolta a helyi alvilág Pápay-klánként ismert bandájának tíz tagját.

A szlovák rendőrség azóta sem találta meg a két elkövetőt, akik feltevések szerint ukrán bérgyilkosok lehettek. Felbujtójuk az a Sátort Lajos lehetett, aki azóta ismeretlen helyen bujkál. Sátor feltehetően Magyarországon is huzamosabb ideig tartózkodott, ahol a gyanú szerint köze lehetett az Aranykéz utcai robbantáshoz is.

Az immár ötödik napja eltűnt fivéreket annak idején őrizetbe vették, mert fennállt közvetlen érintettségük gyanúja, elsődlegesen az, hogy ők szerezték be a gyilkosok fegyvereit. Az ötéves vizsgálati fogság elteltével, 2005-ben azonban szabadlábra helyezték őket.

Még ugyanabban az évben a nagyszombati bíróságon felújították az ellenük folytatott pert. Az ügyész azonban csak alvilági személyek vallomásaival tudja alátámasztani az R.-fivérekre nézvést terhelő bizonyítékokat. A bíróság azonban ezeket a vallomásokat a tanúskodók szavahihetőségének megkérdőjelezésére hivatkozva elveti. A per még nem zárult le, de már hosszabb ideje nincs újabb fejleménye, és folytatása perdöntő bizonyítékok híján beláthatatlan.

Az R.-fivérek 2005 óta Dunaszerdahelyen éltek és vállalkoztak. Utoljára múlt héten csütörtökön látták őket, a mobiltelefonjaik azóta ki vannak kapcsolva.

A család bejelentése alapján a rendőrség keresi őket, de egyelőre eredménytelenül. Annyit tudni lehet, hogy - a külföldön bujkáló Sátor Lajossal állítólag titkon kapcsolatban álló - N. Zsolttal indultak találkozni az egyik Dunaszerdahelyhez közeli faluba. Időközben a rendőrség N. Zsolt lakásán házkutatás tartott, de ez nem vezetett eredményre.

15%
4999 Ft
4250 Ft
15%
5999 Ft
5100 Ft