Donászi és Bene: a brutális páros

Az utóbbi évek legbrutálisabb rablótámadásait a Donászi-Bene páros követte el. Donászi Aladár és Bene László 1989 és 1993 között legalább egy tucatnyi támadást követett el, négy rendbeli gyilkosságot, több gyilkkossági kísérletet sikerült rájuk bizonyítani. A Legfelsőbb Bíróság 1996-os ítélete életfogytiglani büntetést szabott ki a két bűnözőre.

Donászi 1991 nyarán egy győri pénzszállítóautót támadott meg egyedül. A jármű kísérői közül egy rendőr-főtörzsőrmestert agyonlőtt, társát pedig súlyosan megsebesítette. 870 ezer forintot zsákmányolt.

1992-ben Donászi és Bene együtt próbálta kirabolni a budai Skála áruház pénzszállító autóját. Donászi hasbalőtte a kocsikísérőt, egy 21 éves egyetemi hallgatót, aki belehalt sérüléseibe. Két másik embert megsebesítettek. Végül egy fillért sem tudtak zsákmányolni, az autóban ugyanis csak üres pénzeszsákok voltak.

1992 novemberében a rablópáros lőgyakorlatot tartott a Sárszentmihály melletti erdőben (Székesfehérvártól néhány kilométernyire), amikor két vadász felfigyelt rájuk. Donásziék mind a két vadászt (Izsó Lászlót és ifjabb Tóth Tamást) meggyilkolták.

A páros még számos fegyveres rablást követett el, többniyre pénzszállító járművek ellen. Számlájára írható az újpesti Alfa áruház pénzszállítója elleni támadás és a soroksári posta kirablása is. Donászi Aladár - aki vallomása szerint tudatosan képezte át magát katonatisztből hivatásos bűnözővé - 2001 augusztusában öngyilkosságot követett el a sporonkőhidai börtönben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37