Blanka, Bianka
-2 °C
14 °C

Fordulat az öt év után megkerült férfi ügyében: megtört a nej

2007.12.06. 11:15
Már akkor gyanús volt, hogy John Darwin öt és fél évvel eltűnése után napbarnítottan került elő, amikor kiderült, hogy neje meg minden vagyonával Panamába költözött. Mint kiderült, férje után ment, akivel évek óta Panamában találkozgatott. Hiszen, mint szerdán bevallotta, tudta, hogy a férfi él. Most már csak az a kérdés, hogy John miért sétált be egy londoni rendőrörsre.

Szerdán este megtört Anne Darwin, az öt és fél évvel eltűnése után váratlanul felbukkant volt börtönőr, John Darwin neje. Ahogy azt a férfi rejtélyes eltűnéséről és megkerüléséről szóló cikkünkben már sejtettük, Darwin feltehetőleg Panamában bujkált.

Erre utalt, hogy neje hat-nyolc hete váratlanul minden vagyonát eladva Panamába költözött, a férfi pedig szombaton napbarnítottan jelentkezett be egy londoni rendőrörsön, mondván "azt hiszi, eltűnt". John Darwin a rendőrségen azt vallotta, hogy semmire sem emlékszik a 2002. március 21-i eltűnése óta, de a rendőrség már nem hisz neki.

A férfit immár hivatalosan is csalással vádolják, hiszen neje felvette az életbiztosítást és - egy összegben - az állami büntetésvégrehajtástól kapott özvegyi nyugdíjat.

A Daily Telegraph beszámolója szerint egyébként az ügyben már a nyár óta vizsgálódik a clevelandi rendőrség, mert az asszony gyanús telefonbeszélgetéseket folytatott, ismerősei szerint hivatalosan halott férjével. Ráadásul tavaly előkerült egy fénykép, amin mintha együtt lett volna a pár.

A Telegraph szerint most az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy John Darwin eltűnése után Panamába költözött. Erre utal, hogy neje az elmúlt három évben rendszeresen Panamában nyaralt, és most is ott van. Igaz, ez is gondot okozhat még neki, mert a lap értesülései szerint már lejárt négyhetes turistavízuma.

A hatóságokat immár az amúgy is rejtélyes ügyben leginkább az foglalkoztattja, hogy miért bukkant fel váratlanul a férfi Londonban, amikor neje egy rakás pénzzel már utána költözött Panamába. A Telegraph szerint azt gyanítják, hogy egy házasságon kívüli affér állhat a háttérben.

Idővel talán ez is kiderül. De addig is Anne és John Darwinnak még sok kérdésre kell válaszolnia. De a nő most leginkább fiaiért aggódnak, akik elmondása szerint semmit sem tudtak az egészről. "Sose fognak megbocsájtani nekem" - nyilatkozta a Telegraphnak.