Négy ember vesztette életét az E75-ös főúton

2002.07.19. 13:38
Életét vesztette egy BMW mind a négy utasa, amikor autójuk péntekre virradóra egy bolgár kamionnal ütközött frontálisan az E75-ös úton Városföld és Kunszállás között. Az áldozatok közül egyelőre kettőt azonosítottak.
Egyelőre csak két embert sikerült azonosítani az E75-ös főút Városföld és Kunszállás közötti szakaszán a péntekre virradó éjszaka történt baleset négy halálos áldozata közül. A Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a már azonosított két áldozat egy 16 éves lány és egy 23 éves fiatalember, akik mindketten lajosmizseik voltak. A személyautó roncsai közé szorult utasokat a tűzoltók műszaki mentőalakulata szabadította ki. A Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelem ügyeletesének tájékoztatása szerint egy utast még élve sikerült kiemelni az autóból, de pár perc múlva a helyszínen ő is életét vesztette.

Az eddigi vizsgálatok szerint a balesetet a személyautó okozta. A BMW mindeddig tisztázatlan okból áttért az úttest másik oldalára, ahol összeütközött egy szabályosan haladó bolgár rendszámú kamionnal. A bolgár sofőr hiába fékezett, az ütközést nem tudta elkerülni. A halálos baleset körülményeit a rendőrség tovább vizsgálja.