Nincs botrány Soroksáron

A 7-8 ezer emberből álló sor a déli órákra ezerfősre apadt a soroksári Electro World áruháznál. A rendőrség reggel jól tippelt: az egy évvel ezelőtti botrányos jelenetek nem ismétlődtek meg.
Tekintse meg galériánkat!
Az áruház környékén körülbelül 30-40 rendőr tartózkodik. Pontosan 8 órakor engedték be az első vásárlókat, ők azok, akik szerda délután 5 óra óta itt várakoznak a meghirdetett nagy kedvezmények miatt. A rendőrség becslése szerint Soroksáron a legforgalmasabb időszakban 7-8 ezer ember várt a beléptetésre, ami kezdetben csak vontatottan haladt. Két 30-as csoport bejutása között 20-25 perc is eltelt, miközben folyamatosan érkeztek újak a sor végére. Dél körül alig ezer ember várt kint.

Higgadt vásárlók

Prágában is balhéval nyitottak
Prágában egy hónappal ezelőtt nyitott az első Electro World áruház. Az autópályák és városba vezető utak az áruházhoz igyekvő tömeg miatt teljesen bedugultak. A bejáratnál körülbelül 10 ezren tülekedtek. A tömeghisztéria a jól ismert forgatókönyv szerint akkor tört ki, amikor az első százas csoportot engedték be az áruházba. A rend ekkor felbomlott, a vásárlók áttörték a kordont, tönkretették a bejáratot és megpróbáltak behatolni. A káosznak itt is a rendőrség vetett véget.
Lantos Péter főhadnagy az Index kérdésére elmondta, a BRFK az áruházzal kötött szerződés alapján van jelen, ugyanis okultak a budaörsi tapasztalatokból, így ezúttal egy kordont vontak a tömeg és az áruház közé. A sorbanállók "11 órára lenyugodtak, már nem fújjolnak, ha valaki a kijáratnál próbál bejutni, ők többnyire nem ügyeskedők, hanem olyan vásárlók, akik egy menetben nem tudták kivinni szerzeményeiket". Lantos Péter elmondta, az áruház 22 óráig tart nyitva, a rendőrség megbízatása 23 órakor jár le.

Mindenki csak egyet vehet

A belépésre várókat előbb egy sátorba engedik, ahol forró tea és pizza várja őket. Az Index tudósítójának a több mint 10 órát várakozók elmondták, még nincs pontos elképzelésük arról, hogy mit kívánnak beszerezni, a lényeg, hogy olcsó legyen. Minifelmérésünkből kiderül, hogy átlagosan 100 ezer forintot hoztak magukkal a vásárlók. Az árak valóban alacsonyak, pl. az első 1200 porszívó 3990 forintért, az első 1500 videó 14 990 forintért vár vevőkre. Ezek valószínűleg már az első órákban elfogynak, annak ellenére, hogy egy vásárló csak egy darabot vehet belőlük.

Újabb Electro World áruházak nyílnak Magyarországon
A soroksári áruház eladótere 4400 négyzetméter, tíz százalékkal nagyobb az egy évvel ezelőtt botrányos körülmények között nyíló budaörsi Electro Worldénél. A cég sajtóközleményében Sebestyén Péter cégvezető így fogalmaz: "Mivel a budaörsi áruház nem fedte le egész Budapest igényeit, ezért döntöttünk úgy, hogy a város másik végén, Soroksáron nyílik meg az Electro World 2." A vállalat Pilisvörösváron hozott létre egy központi áruraktárt, ahonnan a házhozszállítást intézik. A tervek szerint 2003-ban újabb két áruházat nyit az Electro World Magyarország Kft.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19