Szökésben Nyírbogát egykori MSZP-s alpolgármestere

Kabai Károly a nyírbátori választókerület MSZP-s alelnöke volt tavaszig, az adócsalás miatt elítélt vállalkozónak augusztus 21-én kellett volna bevonulnia három és fél éves börtönbüntetésének letöltésére.

Elfogatóparancsot adtak ki egy nyírbogáti adócsaló, színesfém-kereskedő vállalkozó ellen, aki nem kezdte meg augusztus 21-én három és fél éves börtönbüntetésének letöltését, s azóta ismeretlen helyen tartózkodik, közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság illetékese szerdán.

Kabai Károly büntetése megkezdésének ismételt - rossz egészségi állapotára hivatkozó - halasztás iránti kérelmét a Nyíregyházi Városi Bíróság még július 10-ei végzésében elutasította, amely a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon augusztus 2-án jogerőre emelkedett.

A megyei bíróság büntetés-végrehajtási bírája augusztus 9-én kelt határozatában elrendelte, hogy a vállalkozónak augusztus 21-én jelentkeznie kell a nyíregyházi büntetés-végrehajtási intézetben.

Kabai Károly ennek nem tett eleget, ezért augusztus 22-én a bíró elrendelte az elítélt rendőri elővezetését, szeptember 10-i határidővel. Mivel az elővezetés is eredménytelenül végződött, a büntetés-végrehajtási bíró most elfogatóparancsot adott ki a vállalkozó kézre kerítésére.

Kabai Károly 2001-ben egy fél évig Nyírbogát alpolgármestere, a mostani választási ciklusban pedig tavaszi lemondásáig a nyírbátori választókerület MSZP-s alelnöke volt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32