Nem hozhatott csütörtökön jogerős ítéletet a Szegedi Ítélőtábla annak a kiskunhalasi férfinak az ügyében, aki a vádirat szerint súlyosan bántalmazta, megkínozta, majd megölte feleségét. A vádlott és védője elfogultsági kifogást nyújtott be a táblabíróság minden tanácsa ellen.
A bíróság a tárgyalást elnapolta, és a Legfelsőbb Bíróságnak kell döntenie az elfogultsági kifogásról.
Megverte, felakasztotta és összeszurkálta
A vádirat szerint a többszörösen büntetett előéletű T. Tibor 2003. októberében egy erdőben veszekedés közben megütötte, megrugdosta az asszonyt, majd megkötözte, nyakánál fogva felakasztotta egy fára, végül egy késsel legalább kilenc alkalommal megszúrta. A nő a bántalmazás következtében néhány perc múlva meghalt. A vádlott a helyszínen hagyta felesége holttestét. A HavariaPress úgy tudja, a bűntény féltékenységi indítékú volt.
Első fokon életfogytiglant kapott
Az első fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság T. Tibort különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében és súlyos testi sértés bűntettének kísérletében találta bűnösnek. Ezért nem jogerős ítéletében életfogytiglani fegyházbüntetésre sújtotta, és úgy határozott, legkorábban negyven év után bocsátható feltételesen szabadlábra.
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 42,5 M Ft
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon