Olcsó szexet igértek, de inkább kirabolták

2008.04.09. 13:46
Szexuális szolgáltatásra tett ajánlatot két nő egy 66 éves járókelőnek Encsen. A naiv férfit megverték és kirabolták, ellenük csoportosan elkövetett rablás és súlyos testi sértés miatt indított eljárást a rendőrség.

Az encsi autóbusz-állomás környékén hétfő délután két nő megszólított egy idősebb - 66 éves - férfit, mondván, hogy kétezer forintért szexuális szolgáltatást nyújtanak számára. A férfi elfogadta a "rendkívüli ajánlatot", így hármasban egy elhagyatott, romos épületbe mentek, áll a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai közleményében.

A várt szex helyett azonban pofonokat és rúgásokat kapott a két lánytól és egy fiatal férfitól, aki már a házban várta az áldozatot. A férfi a veréstől elveszítette az eszméletét, így az elkövetők könnyűszerrel vették el készpénzét.

Az alélt idős emberre csak három óra múlva találtak rá. Az elsődleges orvosi szakvélemények alapján súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rendőrségi elfogta és őrozetbe vette a feltételezett elkövetőket, kihallgatásuk során a 33 éves és a 18 éves nő, valamint a 18 éves férfi beismerő vallomást tett. Az encsi kapitányság csoportos rablás, illetve súlyos testi sértés miatt indított ellenük eljárást.