Továbbra is tagadnak az Energol-ügy fő vádlottjai

Folytatódott a Fővárosi Bíróságon a kilencvenes évek legismertebb olajügyének, az Energol-ügynek a tárgyalása. A lassan két éve húzódó perben újra meghallgatják az összes vádlottat, szerdán az alvilági leszámolás miatt őrizetben lévő Csüllög Zsigmond állt ismét a bíróság elé.

A negyedrendű vádlott Csüllög Zsigmond szerdán a Fővárosi Bíróságon fenntartotta korábban tett vallomásait, amikben határozottan tagadta, hogy köze lett volna a kilencvenes évek olajügyeihez. A Conti-Car autókereskedő cég tulajdonosát összesen tizenhat rendbeli adócsalással vádolja a Fővárosi Főügyészség.

Idegileg nincs jól

Csüllög a tárgyaláson nem kívánt vallomást tenni, mint mondta "idegileg nem vagyok valami jól", ezután a bíróság ismertette az eljárás során tett vallomásait. Mint arról az Index is beszámolt, Csüllögön kívül az Energol ügy több vádlottját is őrizetbe vették és vádat emeltek ellenük februárban alvilági leszámolás tervezése miatt. A bíróváltás miatt újraindult büntetőper múlt heti tárgyalásán a felszámolt bűnszervezet fejének tartott Radnai László, az ötödrendű vádlott szintén tagadta bűnösségét.


Klikk a képre!

Az Energol-ügy vádlottjai közül Csüllög Zsigmond és Radnai László a kilencvenes évek bűnügyi krónikáiból ismert Conti Car Kft-t irányította, az Energol Rt. egykori vezérigazgatója, Csikós József (tizenhatod rendű vádlott) pedig a rendszerváltozás előtt az MSZMP KB apparátusában dolgozott, az Antall-kormány idején pedig ezredesi rendfokozatban a Belügyminisztérium adatnyilvántartóját vezette.

Több milliárdos kár

A vád szerint Radnai 1996 körül döntött úgy üzlettársával, Ferencsik Attilával (tizenötödrendű vádlott) egyetértésben, hogy korábbi üzleteikből származó pénzüket az olajforgalmazásban jelentős haszonnal megforgatják. Első lépésként az adóhatóság megkerülésében jártas "alkalmazottjaik" segítségével kőolajforgalmazásra cégeket szereztek meg. E cégek nevében a legális olajforgalmazás látszatát keltve bonyolították le a különféle olajszármazékok beszerzését és eladását. Radnai és Csüllög irányítása alá tartozott az A and C Kft., és a D and T Rt. Drobilich Gábor és Ferencsik Attila fémjelezte "befektetői kör.

A két "befektetői kör" 1996 év végére egyesült és az adóhatóság elől eltitkolt olajforgalmazást ezt követően közös irányítás mellett végezték, 1996-ban és 1997-ben tízmillió liter, jórészt ismeretlen eredetű, a közterhek megfizetése nélkül az országba behozott, vagy illegálisan előállított gázolajat forgalmazva. Az 1996-ban rossz minőségű termék forgalomba hozatalának gyanújával indult nyomozás adatai szerint csaknem hétmilliárd forint kárt okoztak tevékenységükkel az államnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25